II./X. - Eljegyzés?

Drága Olvasóim! :)

Mindenkinek kellemes ünnepeket kívánok, Boldog Karácsonyt! 

A sok ajándék mellett, remélem ennek is örülni fogtok, ugyanis egy hosszú, tartalmas és örömteli résszel jöttem hozzátok, hogy meglepjelek titeket. Remélem tetszeni fog, és abban is bízom, hogy ezzel most már kiengesztellek titeket a múltkori dolgok miatt. Köszönöm azoknak, akik a továbbiakban is velem tartanak, hatalmas megtiszteltetés, nektek írni! 

Kellemes Ünnepeket, és jó olvasást! :)

Ui.: Nyugalom, nem lesz minden ennyire boldog a továbbiakban, készülök nektek dolgokkal. :D

Cynthia Tailor ♥

"Olyan gyönyörű. Nem lehet betelni a nézésével. Sose kell azon izgulni, hogy okosabb-e nálam, mert tudom, hogy az. Mulatságos, de sose kíméletlen. Szeretem... olyan szerencsés vagyok, hogy szerethetem."

~Winter~

Reggel, mikor kinyitottam a szemem, és egy számomra idegen szobában találtam magam, muszáj volt elgondolkodnom pár pillanatra, hogy rájöjjek; Mullingarben vagyok, Niallel. Barátomat mellesleg nem találtam sehol sem a helyiségben, pedig minden vágyam az volt, hogy a születésnapján én ébreszhessem fel egy forró csókkal; de úgy tűnt, tervemet meghiúsították. Elnyomva egy ásítást, feltápászkodtam az ágyról és a fürdő felé vettem az irányt, hogy felfrissítsem magam, mielőtt lementem volna a többiekhez. 

A forró víz körülölelte a testemet, és nagyon jól esett; agyamból elűzte a rossz gondolatot, miszerint mégsem tudom majd összehozni Niallnek a legjobb születésnapját; s helyette eszembe juttatta, hogy mennyi munkám lesz a nap hátralevő részében a meglepetést összehozni Denise segítségével. Vizes testemet törölközőbe tekertem, hajamat pedig vizesen hagytam a hátamra omlani. Így sétáltam vissza a szobába, hogy magamra kapjak egy piros pántos pólót, egy fekete térdnadrágot és egy boka zoknit. Még mindig csöpögő hajamon kicsit átjártattam a törölközőt, majd tincseimet befontam és a végén megkötöttem egy piros szalaggal. Mindennél jobban szerettem volna, ha az estére göndör fürtökként omlottak volna vállaimra, ezért jött az ötlet, hogy ne szárítsam meg, hanem vizesen befonjam. 

Apró kopogás hangzott fel a szoba ajtaján; én pedig hatalmas mosollyal az arcomon nyitottam ki azt; remélve, hogy Niall lep meg engem jelenlétével. Ehelyett Maura mosolygott rám kedvesen a küszöbről, mögötte pedig feltűnt Denise alakja, oldalán Kellyvel. 

- Greg elvitte Niallt, csupán csak este hozza haza - közölte velem mosolyogva Maura, miközben megfogta a karomat és levezetett a konyhába. 

Töltöttem magamnak egy kicsit a frissen készített kávéból; tányéromra pedig egy szendvicset helyeztem és így telepedtem le a többiek mellé a kanapéra. Az asztalon már ott állt a papír, amit tegnap nyomtam a két nő kezébe. 

- Mikor mentek el? - érdeklődtem csendesen, s hatalmasat kortyoltam a kávémból, hogy felébredjek. 

- Még valamikor hajnalban. Mondtam Gregnek, hogy bőven ráérnek reggeli után elmenni, hogy Niall tudjon még váltani veled pár szót; de a férjem ragaszkodott hozzá, hogy korán elvihesse. Szegény Theot is bepakolta az autóba, mondván, ma pasis napjuk lesz, és sok időt szeretnének együtt tölteni.

- Megértem, hogy minél több időt akar vele tölteni, ritkán látja az öccsét. - Maura megjegyzése meglepett, de teljesen egyetértettem vele. Greg hiába nem mutatja ki, nagyon hiányzik neki Niall, hiszen együtt nőttek fel és még nem tudtam hozzászokni, hogy ennyire távol vannak egymástól. Ehhez nem is lehet hozzászokni. 

- Akkor, mivel kezdjük? - Denise kíváncsi tekintettel nézett rám, én pedig azonnal magam elé kaptam a papírt, amin már ki lettek pipálva azok a hozzávalók, amik már megvoltak. 

- Szerintem el kellene mennetek bevásárolni, addig én hozzálátok a tortához. Niall kedvencét csinálom, mert mást úgy sem enne meg. 

Maura azonnal a konyhába ment, s pár pillanat elteltével már hallottuk is, ahogy előveszi a tálakat és a hozzávalókat a tortához. Miután végeztem a reggelimmel, magamra kaptam egy kabátot, és Deniseszel elmentünk a legközelebbi bevásárlóközponthoz. Fél óra alatt megvoltunk a sütikhez tartozó hozzávalók összeszedésével, a díszek már meg voltak; már csupán italt kellett beszereznünk. Ahogy elhaladtunk a ruharészleg mellett, Denise megállított és belökött a sorok közé. 

- Mielőtt továbblépnénk, beszerzünk neked valami gyönyörűséget, hogy megfelelően nézhess ki - közölte velem, s azonnal beleásta magát a ruhák közé, hogy megtalálja a tökéleteset. 

- Nem hinném, hogy erre most szükség lenne, hoztam magammal ruhát - mosolyogtam rá kedvesen, és tovább akartam menni. Nem volt kedvem most ruhákat próbálgatni, és eleve is, pillanatnyilag nem volt szükségem új darabra; amit hoztam, az is tökéletesen megfelelt. 

- Nem érdekel, hogy mit hoztál, megérdemled és Niall is, hogy jól fess. Tessék, ezeket már fel is próbálhatod!

Barátnőm legalább 4 különböző ruhát nyomott a kezembe, melyek egytől-egyig csodálatosak voltak, de nem tudtam elképzelni magamat bennük. Ennek ellenére beléptem a próbafülkébe, és mosolyt varázsolva az arcomra láttam neki a sok időt igénybe vevő próbálgatásnak.  Annyi színű és fajtájú darabot felhúztam magamra, hogy a végén már azt sem tudtam, hogy melyik hogy állt rajtam, és hogy melyik volt az, amelyik tetszett. 

- Denise, soha nem fogunk végezni! - Sírhatnékom volt, ahogy ránéztem arra a hatalmas kupac ruhára, ami a fülkének szinte a teljes területét betöltötte. 

- Megtaláltam a tökéleteset! - Barátnőm kiáltása egy apró reményt adott nekem, s mikor bevágtatott a helyiségbe, kezében a piros csodával, azonnal biztos voltam benne, hogy itt most végeztünk. 

Magamra kaptam a csipkecsodát, mely félvállas volt, így egyik oldalamat teljesen szabadon hagyta; hossza pedig combközépig ért: nem volt se hosszú, sem rövid. Minden helyen rám szorult, kiemelte alakomat, és biztos voltam, hogy Niall teljesen odalesz a csodáért, akárcsak én. 

- Ez lesz az! Istennő vagy, Denise! - Karjaimat barátnőm köré fontam és egy szoros ölelésbe húztam, hogy megköszönjem neki kitartását, és segítségét. 

- Tudom, hogy mindenre képes vagyok. Most viszont siessünk, mert nem teszel jó benyomást a jövendőbeli anyósodra, ha nagyon sokat késünk a vásárlással - nevetett fel, és segített visszapakolni a cuccokat, majd miután megvettük az összes elmaradt dolgot, azonnal hazamentünk. 

Maura cseppet sem volt ideges azért, mert tovább maradtunk a kelleténél; sőt, hatalmas mosollyal nézte meg a ruhát, amit vettünk, és biztosított róla, hogy ha a fiával eddig nem lettem volna együtt, akkor ettől a ruhától még a kezemet is megkérte volna az első randi előtt. Véleménye megnevettetett és kissé meg is nyugtatott azzal kapcsolatban, hogy jól választottam. 

A torta már készen volt, így nekiláthattunk az apró sütemények elkészítésének, és mikor Bobby megérkezett, segített nekünk abban, hogy elrendezhessük úgy a kanapékat és az asztalokat a nappaliban, hogy ne kelljen aggódnunk amiatt, hogy nem férünk el, vagy esetleg valamit összetörünk. Az asztalt szép terítővel fedtem le, és rápakoltam az italokat és poharakat, valamint helyet hagytam a sütiknek és a tortának is. A két kanapét egy-egy piros takaróval fedtük le, hogy meglegyen a hangulata a helyiségnek. 

Denise segítségével fényfüzéreket aggattam fel olyan helyekre a házban, ahol elkélt, mert túlságosan is egyhangú volt az egész; valamint a nappali közepére a mennyezetről is lelógattunk párat. Az egyik sarokba helyeztük el az ajándékos asztalt, mellé pedig a CD lejátszót, hogy a zene is megfelelően szóljon. 

Épp felmentem volna öltözködni, mert már 5 óra volt, amikor Maura még utánam jött és leültetett az ágyra, hogy beszámoljon nekem valamiről. 

- Te még csak Bobbyt ismered, de tudnod kell, hogy mi ketten már rég elváltunk. 

- Igen, Niall mesélt a dologról - bólintottam komolyan, mert nem tudtam, hogy mit várhatok ettől a beszélgetéstől. 

- Akkor, minden bizonnyal azt is tudod, hogy van egy másik férjem, Chris, aki Niall mostoha-apja. 

- Erről még nem hallottam. Nem értem, hogy miért nem mesélt nekem...

- Azért, mert nem igazán kedveli, de ezt nem akarja az én tudtomra adni, mert fél, hogy megbántana. A lényeg viszont az, hogy Chris ma itt lesz az ünnepségen, mivel nemsokára hazaér a konferenciáról, amin volt. Csak azért szóltam neked, mert nem akartam, hogy meglepetésként érjen az, hogy Niallnek van egy másik apja is. 

- Rendben, Maura. Köszönöm, hogy elmondtad, és hidd el Niall szereti Christ, csak neki az apja az első - mosolyogtam kedvesen a mellettem ülő nőre, mert láttam rajta, hogy rosszul esik neki, hogy a fiának és az új férjének rossz a kapcsolata. - Én is örömmel fogadom Christ, és biztos vagyok benne, hogy a fiad is, hiszen képtelen lenne bárkit is nem szeretni. Hatalmas szíve van. 

- Igen, tudok róla. 

Maura arca picit meggyötörtnek tűnt, de nem akartam, hogy lássa rajtam, hogy észrevettem a dolgot. Megütögette a térdemet és miután adott egy puszit az arcomra, kiment. Elmosolyodtam a beszélgetésen, és azonnal felhívtam Eleanort, hogy megtudjam, merre vannak. 

- Most szálltunk le Dublinban, mindenki itt van. Nyugodj meg, előbb ott leszünk, minthogy Niall megérkezne - nyugtatott barátnőm, ugyanis hallhatta a hangomon, hogy egy kissé ideges vagyok. 

- Szerinted örülni fog a dolognak? Reggel óta nem láttam, nem tudom, hogy milyen kedvében van..

- Hülye lesz, ha nem visz fel azonnal az ágyába, hogy megköszönje neked a sok fáradozást - szólt bele a beszélgetésbe Louis, kinek hangja azonnal megkönnyebbüléssel árasztott el. 

- Rendben, megnyugszom. Siessetek, szükségem lesz egy kis lelki támogatásra, mielőtt minden elkezdődne - nevettem fel, és miután elbúcsúztam letettem a készüléket. 

Mélyet sóhajtottam és felnéztem a ruhára, amit a szekrényre akasztottam, hogy ne gyűrődjön össze. Kétségkívül tökéletes darab volt, és már csak abban bízhattam, hogy senkinek sem lesz kifogása a kinézetem ellen. 

Harisnyát húztam a lábamra, és melltartómat is lecseréltem egy piros darabra. Ujjaimat végighúztam a hajamon, hogy megállapítsam, hogy megszáradt-e, és szerencsémre tökéletesen száraz volt minden tincsem. Fejemet átbújtattam a ruha nyakrészén, és eligazítottam magamon a csodát. Az egész alakos tükörben figyeltem kinézetemet, és egyelőre tökéletesen meg voltam elégedve mindennel. Leültem a kisszékemre, majd elővéve a sminkkészletem kipingáltam az arcom, de csak annyira, hogy még természetesnek tűnjön. Ajkaimat vörösre kentem, fülembe pedig ezüst karikát helyeztem, amelyet ugyan kissé eltakart kiengedett, göndör hajam; de attól még nagy szerepet vállalt kinézetemben. 

- Gyönyörű vagy. 

Mozdulataimat Louis dermesztette meg, aki, mint legutóbb, most is belopózott hozzám készülődés közben. Mosolyogva felálltam és karjaimat a nyaka köré tekerve öleltem meg őt. Nagyon régen láttam, és szörnyen hiányzott, így már nagyon érett nekünk egy jó pár órás beszélgetés és hülyéskedés kettesben. 

- Köszönöm, Lou. 

~Niall~

Reggel szörnyen mérges lettem Gregre, amikor 6-kor kikeltett az ágyamból, és azonnal öltözésre kényszerített. Még arra sem volt időm, hogy elköszönjek Wintertől; egyszerűen be lettem vágva a kocsiba, szegény Theoval együtt, és már csak azt vettem észre, hogy a házat csúnyán magunk mögött hagytuk.
- Ugyan már! Kell egy kikapcsolódás, Niall. Mindig csak Winterrel vagy, most már nekem is jár belőled egy kis darabka! - Greg meglökte a vállamat, majd feltette a napszemüvegét, mert a csodálatos napsütésben nem látott túl sokat az útból.
- Igazad van, de mégiscsak szülinapom van!
- Majd megünneplitek este; egész napra kisajátítottalak - vigyorgott rám bátyám; én pedig belesüllyedtem az ülésbe és lehunytam a szemem.
Igazságtalannak tartottam azt, hogy ilyen gyorsan kellett távoznunk, azzal viszont egyetértettem, hogy Greggel hosszú ideje nem beszélgettem rendesen, így azonnal mosolyt csaltam az arcomra és megérdeklődtem, hogy mégis mi a programunk mára.
- Megtanítjuk Theot, hogy hogyan kell férfiasan élvezni a világot; természetesen visszafogott keretek között.
Tetszett az ötlet, hiszen már régen nem töltöttem el egy napot olyan dolgokkal, amiket csak a férfiak szoktak csinálni. Örömmel vettem, hogy Gregnek előre megszervezett programjai voltak, nem pedig valami összecsapott kis kajálós és beszélgetés napot szervezett.
Legelső utunk egy eldugott ki kávézóba vezetett, hogy megreggelizzünk, és felébresszük magunkat egy kis kávéval. Nyolc órára mentünk át a stadionba, ahol először találkoztunk a csapattal és dumáltunk egy kicsit - Theo még egy dedikált pólót is szerzett -; majd feltankoltunk sörrel és zacskós mogyoróval és beültünk a sorokba, hogy megnézzük a meccset. Életem legjobb szórakozása volt; és még nyertünk is 9:4-re.
- Láttad az utolsó gólt? Istenem, annál profibban be sem tehette volna a kapuba! - Még mindig izgalommal teli voltam a meccs miatt, pedig már a kocsiban ültünk, hogy az újabb célpontunk felé menjünk. - Ez most nagyon jól esett.
- Mondtam, hogy jót fog neked tenni a dolog. Most pedig elmegyünk egy kicsit a konditerembe, csajokat stírölünk és izmosodunk.
- Rég használtam ki a napomat ennyire jól.
- Winter ellányosított téged, kezdesz puhány lenni, öcsi.
- Nem érdekel, legszívesebben halálomig minden pillanatot vele töltenék. - Vállamat vonva hátrafordultam Theohoz, aki azonnal elnevette magát, és arcomba nyomta az autóját. - Ma megkérem a kezét.
Greg a kijelentésemre olyan gyorsan fékezett, hogy Theo kezéből kiesett a kocsi, így sírni kezdett, én pedig majdnem átrepültem az ablakon. Mögöttünk dudálás hangzott fel, így Greg tovább ment, de egyre csak rám összpontosított.
- Jól meggondoltad? Egy ilyen lépést nem szabad elsietni. Imádom Wintert, meg szörnyen örülnék neki, ha a családban tudhatnám, de a gyerek és a házasság egyszerre... Mi lesz ha nem működik?
- Ha összeveszünk, megoldjuk; mindennél jobban szeretem és ez a legjobb módja annak, hogy örökre magam mellett tudhassam.
- Ebben az esetben örülök a boldogságotoknak.
Nem sokáig maradtunk a konditeremben, mert Greg kapott egy hívást, és azonnal mennünk kellett. Azt hittem, hogy végre hazavisz, így igen meglepődtem, amikor a saját házának a feljárójára parkolt be.
- Nos, a fiús napunknak sajnos itt van a vége, mert most már csak 1 órád van arra, hogy lefürödj, és felvedd a ruhát, amit a szobánkban találsz. Pontosan egy óra múlva itt vagyok érted; ne edd fel a hűtőnket, mert nem állok jót magamért! - Greg utasításai elég egyszerűek voltak, de annál érthetetlenebben, ezzel viszont ekkor nem törődtem. Mielőtt beszállt volna a kocsiba, még utána kiabáltam.
- Köszönöm a mai napot, többször is tarthatnánk ilyet!
Nevetve megrázta a fejét, de mielőtt még beszállt volna, odajött hozzám és fiúsan megölelt, valamint jól hátba csapkodott. Izzadtak és büdösek voltunk, de nem sokszor volt mostanában ilyen szép pillanatunk.
Bementem a házba, de mielőtt még letusoltam volna, kinyitottam a hűtőt, hogy valami étel után nézzek, azonban egy sárga cetlit is találtam odabent. "Mondtam, hogy a hűtő tabu! Húzd fel a segged az emeletre és készülődj, nem sok időd maradt!" Nevetve kivettem onnan a papírt, és most már tényleg a fürdőszoba felé vettem az irányt.
A forró víz ellazított és agyamba beköltözött az a gondolat, hogy vajon mi a fenére készülhetnek a szüleim, és legfőképp Winter. Biztos voltam benne, hogy valamivel elő fog rukkolni a születésnapomra, de még csak találgatni sem tudok, hogy milyen ötlet járt az eszében. Egy törölközőt tekertem a derekam köré, és gyorsan felvettem a rezgő telefonomat.
- Boldog Szülinapot Tesó! - kiabált a készülékbe az összes fiú, mire elnevettem magam.
- Köszönöm. Ugye meglátogattok ezen a szép napon?
- Sajnos nem fog összejönni. Közbejött valami, így nem tudunk ott lenni veled, de biztos vagyok benne, hogy Winter mindenben kárpótol majd téged, csodálatosan néz ki! - Perrie hangja újabb mosolyt csalt az arcomra, mert tudtam, hogy a lányok is gondoltak rám.
- Abban biztos vagyok - nevettem, majd pár szó után le is tettem a telefont. Már 20 perc eltelt, pedig még nem is csináltam semmit.
Gyorsan átmentem a bátyámék szobájába, ahol egy vállfán ott állt szépen kivasalva az egyik csíkos ingem; egy piros nyakkendő és egy sötét farmer.A ruhák miatt két tippem volt a mai programommal kapcsolatban. Winter és anya vagy partit szerveztek nekem, vagy pedig vacsorázni visznek egy szörnyen elegáns helyre, amit nem is engedhetnének meg maguknak, de miattam megteszik és ez nekem szörnyen rosszul fog esni, mert olyan lesz, mintha kizsákmányoltam volna a családomat.
- Ugye nem vacsorázni visztek? Mert akkor én fizetem az egészet! - magyaráztam a telefonba köszönés nélkül.
- Először is szia, Niall. Igen, nekem is hiányzotál. Másodszor pedig semmi közöd hozzá, majd megtudod, ha ideérsz. Remélem már fel vagy öltözve! - Winter hangja kissé ideges volt, a háttérből pedig pár ember nevetését szűrtem ki. A következő pillanatban megszakadt a vonal, ami csupán azt jelentette, hogy vagy haragszik rám a számonkérés miatt, vagy pedig még sok dolga van.
Gyorsan magamra kaptam az alsómat, majd pedig a farmert és az inget. A nyakkendő megkötésével eljátszadoztam egy kicsit, ugyanis valamiért most nem sikerült rendesen összehoznom a csomót. Mire felvettem az odahelyezett cipőt, addigra Greg már lentről ordibált nekem, hogy menjek, mert el fogunk késni.
Szörnyen izgatott voltam, hiszen először ünnepeltem a születésnapomat a barátnőmmel, és annak is örültem, hogy a családom ott lesz velem. Alig bírtam ki azt a pár perces autóutat, ami a házunkhoz vezetett, így már biztos lehettem benne, hogy a vacsora kilőve. Már csak abban reménykedhettem, hogy ennek ellenére valamiféle étellel várni fognak, mert a hasam szörnyen hangosan korgott.
- Boldog Szülinapot! - kiabálta mindenki, amikor beértem a házba. Ahogy körbenéztem ott volt mindenki, a fiúk és a barátnőik is; a családom, Chris, és Winter.
Meglepetten mosolyogtam a tömegre, akik énekelni kezdtek, anya pedig behozta a tortát és elém tartotta, hatalmasat mosolyogva rám. A kedvenc finomságomat készítette, amin 29 gyertya díszelgett, emlékeztetve arra, hogy már én sem vagyok annyira fiatal, mint az ember gondolná. Mikor befejezték a dalt, vettem egy mély lélegzetet; a jövőbeli családomra gondoltam és elfújtam a gyertyákat.
- Isten éltessen, fiam! - szorongatott meg apa, majd anya és végül Chris. Denise azonnal a kezembe nyomta az ajándékomat, Greget pedig még nem láttam sehol sem.
Oda sem figyelve a fiúkhoz léptem és csípőre tett kézzel néztem a társaságra.
- Méghogy nem értek rá, csibészek!
- Winter mondta, hogy titokban kell tartanunk a dolgot - nevetett Harry, és egy csókot nyomott Eloise homlokára. Mindenkit megölelgettem, és a kapott ajándékokat letettem a sarokba a kisasztalra.
Tekintetemmel drága barátnőmet kerestem, akit pár pillanat alatt meg is találtam a kanapén ülve. Egy csodálatos piros ruhát viselt, így megértettem a nyakkendőm színének miértjét; arcán pedig egy kellemes mosoly ült, ahogy Louis meséjét hallgatta. Gyönyörű volt, mint mindig; tekintete csak úgy ragyogott az örömtől.
- Elkérhetem a kisasszonyt egy kicsit? - néztem le Winterre, aki ahogy meglátott még boldogabb lett. Louis megjátszotta a sértődöttet, amíg elvezettem Winter a konyhába, ahol most senki sem tartózkodott.
Hozzám lépett és egy csókot nyomott a számra, amit én elmélyítettem és nem is akartam abbahagyni. Engedtem, hogy az érzéseim magukkal ragadjanak; átkaroltam Wi derekát és kissé megemeltem őt, majd felültettem a pultra.
- Gyönyörű vagy, Wi. Már most imádom ezt a ruhát - kuncogtam, ujjammal pedig végigsimítottam szabadon hagyott vállán, majd egy csókot nyomtam oda.
- Te is igazán jól festesz. Boldog Születésnapot, Niall - suttogta ajkaimra, és ismételten megcsókolt. Leemeltem a helyéről, lábra állítottam és megszakítottam a csókunkat. Most sokkal inkább vágytam az ölelésére, mint bármi másra; érezni akartam azt, hogy ő is épp ugyanúgy szeret; hogy mellkasában ugyanolyan heves ütemet diktál a szíve.
- Hát itt vagytok! - Veregetett vállon Greg, aki már most egy kicsit spicces állapotban volt.
Kimentünk vele a többiekhez, ahol már javában tartott a buli; a zenét hangosra állították, Lou és El táncoltak, a többiek pedig beszélgettek. Winter a húgához ment, és Denisehez, én pedig inkább a fiúk felé tartottam; akik viszont arra kértek, hogy bontsak ajándékokat. A hatalmas kupachoz mentünk hát, és én hosszú perceken keresztül bontogattam a különféle hasznos és vicces dolgokat. Kaptam pezsgőt; tusfürdőt; hajzselét; egy pólót rajta a saját arcommal; valamint egyet Winterével; egy zenélő képeslapot; és még sok mást, de a legjobban az tetszett, amit barátnőm adott.
Egy kicsi albumot kaptam, benne a legszebb közös fontóinkkal, az utolsó lapon pedig egy képpel arról, hogy Wi egy babaruhát tart a kamerába, én pedig őt átölelve mosolygok. Őrületesen jó volt a kép, és tartalmazta a jövőnket: a születendő gyermeket, és azt, amit még nem tudott. Megkerestem a tekintetét, és egy csókot küldtem felé, mire elpirult és tovább beszélgetett anyával.

- Egy kis figyelmet kérnék - szólaltam fel, megütögetve pezsgős poharamat. Wintert magam mellé húztam, a többiek pedig félkörbe álltak, hogy mindannyian jól lássanak minket. - Szeretném megköszönni mindenkinek ezt a csodás estét, és csodás születésnapot. Régen éreztem magam ilyen jól, mint ma; hálás vagyok, amiért összehoztátok nekem.
- Jövőre ne számíts semmire se! - Zayn beszólása megnevettetett, és egy pici erőt adott a következő tettemhez.
Winter elég léptem, és úgy, hogy mindenki jól lásson minket; letérdeltem elé. Markomban már ott szorongattam a kis dobozt, amiben a gyűrű bújt meg; most pedig barátnőm elé tartva kinyitottam. Wi azonnal a szájához kapott, szemeiben könnyek gyülekeztek, de íriszei a boldogságtól sokkal jobban csillogtak.
- Winter Spoon. Még nem vagyunk együtt hosszú ideje, de olyan sok mindent megéltünk már, hogy kapcsolatunk hossza éveknek tűnik. Nem vagyok biztos a dátumban, hogy mikor váltál a barátnőmmé; azt sem tudom, hogy hogy sikerült elnyernem a szívedet; de abban biztos vagyok, hogy mióta az életem része vagy, minden sokkal szebb és jobb, miattad. Szükségem van a mosolyodra minden nap, a csókjaidra, az öleléseidre, hogy felmelegítsenek és megvigasztaljanak. A lényedre pedig minél jobban szükségem van, mert csak te vagy képes arra, hogy bearanyozd a napjaimat. Nem tudom mit fog nekünk hozni a jövő, de abban biztos vagyok, hogy az a szerelem amit irántad érzek, mindent le fog győzni; a születendő gyermekünk pedig boldogságban és szeretetben fog felnőni. Ezért teszem hát fel neked a következő kérdést. Wi, megtisztelnél azzal, hogy a feleségem leszel?
Szívem hevesen dobogott, és nem eresztettem el Winter tekintetét. Látni akartam arcának minden egyes rezdülését, ami a boldogságára utal. A háttérben hallottam, ahogy anya szipog, Chris pedig suttogva vigasztalja. Magamon éreztem Louis boldog tekintetét, és szinte biztos voltam benne, hogy a fiúk még soha nem voltak ennyire büszkék rám. Theo semmit sem vett észre a meghitt hangulatból, tovább játszott az állataival, de abszolút nem zavartak a hangok, amiket kiadott; inkább hozzászoktatott ahhoz, hogy mi lesz, ha megszületik a gyermekem.
- Igen, igen, igen! Ezerszer is igen! - Winter könnyeit potyogtatva térdre rogyott, én pedig magamhoz húztam őt és megcsókoltam, de úgy, ahogy még soha sem tettem. Örömet okozott nekem válaszával, felpezsdítette véremet az ereimben, és be akartam lélegezni őt, hogy ténylegesen magamhoz láncoljam, mert valóban kellett nekem. Jobban, mint az oxigén az élethez.