V. - Bántott

Sziasztok!
Megérkeztem az ötödik résszel, ami már elég tartalmas, legalábbis szerintem. Remélem tetszeni fog nektek és előre is sok sikert kívánok minden olvasómnak, aki szombaton felvételizik, mert én magam is ebben a helyzetben vagyok. Szorítok nektek és remélem, mindenkinek sikerülni fog! :)
Még annyit, hogy ismételten köszönöm a blog első díját, valamint örülök, hogy pipáltok, mert ebből is tudom a véleményeteket! :) 
Köszönöm, hogy olvastok és hamarosan jelentkezem xxx. 

Reggel fel sem szerettem volna kelni. Semmi kedvem sem volt hozzá, hogy ismét betegyem a lábam az egyetemre, a tegnap történtek után. Úgy gondoltam, hogy ma is biztosan történne velem valami szörnyű, így a kinti kopogás, az ébresztő zenélése és minden más zavaró tényező ellenére megfordultam az ágyamban és tovább aludtam. Nem tudtam sokáig ágyban maradni, mert a szüleim meg találták a pótkulcsot, melyet még pár évvel ezelőtt szépen elrejtettem, így be tudtak törni a szobámba, de már így is délután 2 óra volt. Talán mégis megúsztam a mai napot! Könyökömre támaszkodva figyeltem az ajtóban álló két felnőttet, akik meglehetősen mérgesek voltak. Anya bejött, felhúzta a redőnyt, majd kiment és bent hagyott apával. Tudtam, hogy mi fog következni, egy jó kis elbeszélgetés, mely ütéssel végződik. Utáltam, ha anya apára hagyta a fegyelmezést, mert soha sem úsztam meg lila folt nélkül. Viszont most más volt minden. Egy szót sem szólt, becsapta maga mögött az ajtót, és kulcsra zárta. Hallottam még, ahogy a bejárati ajtó is zárult, és a kulcscsörgésből ítélve anya elhagyta a házat, így teljesen egyedül voltunk: csak apu és én. Az ágyam támlájához húzódtam, hogy minél messzebb legyek Tőle, de még így is úgy éreztem, mintha csak egy milliméter választana el minket.

- Mit akarsz csinálni? - nyeltem nagyot és remegő hangon feltettem kérdésem. Apa gúnyosan elmosolyodott, a következő pillanatban pedig már ott volt velem az ágyon és elém térdelve próbálta elvenni arcom elöl a kezeimet.

Próbáltam takarni arcom, hogy ne tudjon megpofozni, de mint mindig most is erősebb volt nálam. Egy egyszerű mozdulattal összefogta kezeimet a fejem fölött és szabad tenyere hangosan csattant az arcomon, majd még egyszer, és még egyszer. Könnyeim ismét folyni kezdtek hiába nem szerettem volna, hogy lássa rajtam a fájdalmat. Egy kis gyengeséget mutatva letörölte az egyik könnycseppem, de én ekkor már nem az apámat, hanem egy állatot láttam magam előtt, aki képes így „fegyelmezni” gyerekét. Felállt az ágyamról és az íróasztalomhoz indult, de én megragadtam az alkalmat, felpattantam és egy pulóvert fogva kirontottam a szobámból. Tudtam, hogy követ, így egy pillanatra megálltam, megfordultam és mikor kellően közel ért, erőt vettem magamon és úgy meglöktem, hogy elveszítse egyensúlyát és elessen. Kulcsommal kinyitottam a zárat és úgy, ahogy voltam – pizsamában, pulóverben és mezítláb – futásnak eredtem. Nem akartam, hogy elkapjon, mert tudtam, hogy akkor csak még többet kapnék, így nem is figyeltem, hogy merre megyek csak szedtem a lábaimat. A velem szembe jövő embereket kikerültem, melyektől kaptam nem is egy furcsa pillantást, de most semmi sem érdekelt, csak az, hogy eltűnjek innen.

Mikor kifáradtam gyorsan hátrapillantottam és nem láttam őt magam mögött. Vettem egy mély levegőt, majd összehúztam magamon a pulóveremet, hiszen nem volt valami meleg idő. Folyamatosan hátrapillantva sétáltam előre, mert nem szerettem volna, ha esetleg még is felbukkan mögöttem. A Hyde parknál kötöttem ki, mely elég közel volt az egyetemhez, ezért is éreztem egy kicsit feszengve magam, nem akartam, hogy valaki is megismerjen.

- Nem tudsz elbújni előlem! - hallottam meg a hangot magam mögül, és mikor megfordultam apám vicsorgó képével találtam szemben magam. Azonnal felpattantam a padról, amin eddig ültem és hátrálni kezdtem. - Meg kell, hogy büntesselek. Akkor majd megtanulod, hogy mi a tisztelet!

- Tudom, hogy mi az! - kiáltottam rá és még egyet sikerült köpnöm is felé, mielőtt ismét futni kezdtem. Ezúttal direkt a tömeg felé vettem az irányt, vagyis az egyetem előtt tanyázó diákok felé, hiszen ha mások is látják nem mer megütni.

Tervem beválni látszott mikor lassított és ijedten tekintett a beszélgető fiatalokra. Én is megálltam, de most én mosolyogtam. Itt már nem mert bántani, és hiába szóltak meg engem a kinézetem miatt csak az lebegett a szemem előtt, hogy nyertem!

- Winter? - Valaki a hátam mögött a nevemet mondta én pedig még mindig mosolyogva megfordultam, de talán nem kellett volna. Mindenki engem nézett, de legkülönösebben Adeline és a húgom szemei kerekedtek ki.

- Sziasztok! Mi újság? - érdeklődtem nevetve. Hirtelen elöntött a mámor, hogy egy ideig nyugtom van és boldogságomnak utat is adtam.

- Minden rendben? Miért nem jöttél ma, és miért vagy itt pizsamában?

- Hosszú lenne elmagyarázni. Gyertek igyunk meg valamit, én most valami szíverősítőre vágyom! - csaptam össze a kezeimet és már el is indultam a legközelebbi bár felé, mikor a húgom visszarántott és se szó se beszéd beráncigált az épületbe. - Hová viszel Eloise? Nem akarok ma tanulni!

Eli nem tágított egyenesen a tanárihoz cipelt, és kinyitotta az ajtót, majd belökött rajta és egészen a pszichológus ajtajáig tolt, ott leültetett az egyik kényelmetlen székre és csendesen bekopogott, majd belépett az ajtón. Én mosolyogva várakoztam, elmében teljesen máshol jártam. Egy olyan világban, ahol nincsenek szülők, akik bántsanak és parancsoljanak nekünk, nincsenek zavaró tényezők és csakis a jövődre tudsz koncentrálni, más lehetőség nincs is. Mosolyom akkor sem fagyott le, mikor megérkeztek a tanárok is a helyiségbe. Mindenki értetlenül tekintett rám, de én az ajtóra szegeztem a szemem, és a fehér felületet vizsgálgattam, miközben fejben megterveztem az előbb elképzelt világot.

- Winter, te meg hogy kerülsz ide? - lépett mellém az egyik tanár, akire én mosolyogva tekintettem fel. Még akkor is boldogan néztem mikor megláttam, hogy a társaságom Mr. Horan, teljesen elfelejtettem a tegnap estét.

- Bántott – fagyott le mosolyom, könnyeim pedig ismét visszatértek a szemembe, ahogy eszembe jutott az, hogy a saját apám megvert.

- Ki bántott, Wi? Mi történt? És miért vagy itt pizsamában? - guggolt le elém a tanár és állam alá nyúlva felemelte a fejem

- Bántott! Bántott, nem érti? - kiabáltam szegény halálra rémült férfivel, miközben kinyílt az ajtó melyen pár perce ment be Eloise.

- Na, és most szépen bemész, és meglátogatod Mrs. Hopkinst - adta ki a parancsot húgom, de én megmarkoltam az irodalom tanár ingét én nem eresztettem el, ezzel jelezve, hogy én oda be nem teszem a lábam.

- Gyere, bemegyek veled, jó Wi?

Bólintással jeleztem válaszom, Niall pedig felállított és miközben továbbra is szorosan kapaszkodtam belé, bevezetett a szobába és becsukta mögöttünk az ajtót. Nem tetszett a hely, első ránézésre sem, de mikor megláttam az ijesztő nőt egy széken ücsörögni, még jobban megutáltam az egészet. A fehér falak ijesztően magasodtak felém, és úgy éreztem magam mintha egy orvosi szobában lennék. Mr. Horan elkísért a fekete bőr kanapéig és leült oda velem, miközben kezemet simogatta nyugtatásképp. Az eddig ülő nő közelebb jött és kezeimre tette az övét, el akart szakítani a kapaszkodómtól, de én nem engedtem. Nem akartam egyedül maradni Vele, ki tudja mit művelne velem, már nem bízom senkiben sem.

- Szóval Winter, miért is vagy itt? - érdeklődött a nő. Magas szinte sipító hangjától kirázott a hideg, kétségbeesetten tekintettem a mellettem ülő férfire. Bólintva beleegyezett, hogy akkor majd ő beszél, így hozzá is kezdett.

- Ma nem jött be az óráira, és mikor megláttam már itt volt az ajtó előtt és egyre csak azt hajtogatta, hogy bántotta őt valaki. Azt nem mondta el, hogy ki, így én sem tudok többet.

- A nővére azt mondta, hogy kint találta meg őt az épület előtt ilyen ruhában és teljesen össze volt zavarodva, de ennek ellenére mosolygott. Azt is hallottam, hogy el akart menni inni.

Niall kérdőn rám nézett, de én semmi jelet nem adtam neki. Nem bólintottam, nem válaszoltam, semmi, csak néztem egyenesen a szemeibe. Egyik tincsemet a fülem mögé tűrte, és visszatekintett a pszichiáterre.

- Úgy vélem most nem fogunk tudni semmit sem kiszedni belőle, túl zavart, viszont, amíg nem rendeződik a helyzet naponta meg kell engem látogatnia. Ajánlom, hogy eleinte ön is jöjjön a lánnyal, mert ahogy látom fél egyedül lenni. Most pedig vigye haza, engedje, hogy letusoljon és utasítsa a szüleit, hogy hagyják pihenni.

- Értem, és köszönjük – állt fel Mr. Horan és velem együtt megindult kifelé. A tanáriban még mindig ott volt minden felnőtt és érdeklődve tekintettek a mellettem haladó tanárra, de ő csak legyintett a dologra.

Derekamra csúsztatta a kezét, felkapta a táskáját és a kabátját, majd elindultunk ki. Az épület már üres volt, esetleg csak a takarítónőkkel találkoztunk szemben, és már az egyetem előtt sem állt senki. A parkoló felé indultunk, Mr. Horan kinyitotta nekem az ajtót, én pedig beszálltam az anyós ülésre. Miután ő is elfoglalta a helyét beindította a motort és meg sem álltunk a házunkig, de én nem mozdultam. Nem szálltam ki és a szavakra sem reagáltam.

- Nem akarsz bemenni Wi? Miért? - tette lábamra kezét biztatóan.

- Bántott, apa megütött.

- Tessék? A saját apád? Hiszen.. - Niall szemei kikerekedtek és azonnal beindította a motort, megfordult és már úton is voltunk. - Eljössz hozzám és mindent elmesélsz, rendben?

Rábólintottam bár nem szerettem volna kitálalni neki, de csak így érthette meg a helyzetem. Óvatosan és odafigyelve vezetett, de valószínűleg megunta a csendet, mert bekapcsolta a rádiót és felhangosította. Demi Lovato énekelt épp érzéseiről, melyeket tisztán értettem, és át is éreztem. Mindig is imádtam az énekesnő hangját és most pont jól is jött. Ellazultam tőle és lassan visszatért a nyugalmam. Kezeimet ölemben pihentettem, tekintetemmel pedig az ablakban elsuhanó tájat pásztáztam.

Mikor megállt az autó kikapcsoltam az övem és kinyitottam az ajtót, hogy kiszállhassak. Számat eltátottam, mikor megláttam a hatalmas házat. Nem hittem a szemeimnek, azt hittem valami álomba csöppentem. Niall mosolyogva nézte arcom, majd megragadta a kezem és bevezetett a házba. Belülről még csodálatosabb volt az egész és úgy véltem ez a legszebb ház, amit eddig láttam.

- A fürdőszoba fent van az emeleten, jobbról a második ajtó, ha szeretnél elmehetsz egy kicsit felfrissíteni magad. Női tusfürdőt nem hinném, hogy találsz, de törölköző az van elöl. Érezd nyugodtan otthon magad, addig én készítek valamit enni, gondolom éhes vagy – mosolygott rám a tanárom, mire bólintottam és elindultam felfelé a lépcsőn.

Idegen volt számomra a környezet, de mégis vonzott minden helyiség, ami mellett elhaladtam. Számoltam a jobb oldalon, hogy hány ajtó mellett haladok el, és mikor a másodikhoz értem bátran benyitottam. Egy tágas fürdőszoba tárult elém hatalmas sarokkáddal, tusoló kabinnal és a többi ide illő dologgal. Hasonló volt a miénkhez, de mégis nagyobb. Gondosan becsuktam magam mögött az ajtót, de mivel nem tudtam bezárni, így reménykedtem, hogy Mr. Horan nem fog benyitni. A tükör elé léptem és megpillantottam saját magam: szemeim feldagadtak a sírástól, tekintetem zavaros, hajam pedig olyan kócos, hogy szerintem a fésű simán beleragadna. A kádhoz léptem, megnyitottam a vizet és öntöttem bele egy kis fürdősót és – mivel tényleg nem találtam másikat – Niall tusfürdőjéből pár cseppet, hogy azért habos is legyen. A víz hangosan csobogott miközben én levettem a pulóverem, pizsamám és a fehérneműim is. Mikor megtelt a kád elzártam a vizet és beleengedtem magam. A meleg azonnal átjárta a testem ellazítva izmaim. Nyakig ültem a vízben mikor megpillantottam mellettem a falon egy apró hangszórót és mellette egy kis ajtót. Kinyitottam és érdekes módon pár gombot találtam, amikkel zenéket tudtam kiválasztani. Benyomtam valami relaxáló dalt és lehalkítottam, hogy épp csak hallani lehessen, majd lebuktam a víz alá, hogy a hajamat is meg tudjam mosni.

Már vagy negyed órája áztathattam magam, mikor nyílt az ajtó. Meglepődtem, és meg is ijedtem, azt hittem a tanárom bejön, de csak bedugta a kezét és letett a WC tetejére pár ruhát azzal a céllal, hogy majd húzzam fel miután végeztem. Lassan kikászálódtam a kádból, mert már jól kihűlt a víz, és magam köré tekertem a fehér törölközőt, majd a hajamnak is kerestem egyet. Megszárítkoztam, és megnéztem a ruhákat, melyeket Nialltől kaptam. Egy fekete alsónadrágot és egy fehér „Crazy Mofos” pólót adott, amiket eleinte furcsán vizslattam, de jobb ötlet hiányában felvettem a ruhadarabokat. Hajamat megszárítottam és már készen is voltam, így lementem a konyhába, ahonnan hallottam tanárom hangját.

- Kész vagyok Mr. Horan – jelentkeztem nála, miközben ő szorgosan kavargatott valamit egy lábasban.

- Kérlek, hívj Niallnek Wi. Most nem hall senki, és amúgy sem vagyok sokkal idősebb nálad – mosolygott rám, majd végigmért tetőtől talpig. - Jó döntés volt részemről ez a póló.

- Nekem is tetszik.

- Helyezd magad kényelembe hamarosan ebédelünk!

Niall utasítását követve bementem a nappaliba és bekapcsoltam a tévét, hogy egy kicsit kikapcsoljam az agyam.