II./I. - Terhes vagyok

Üdvözöllek titeket! :) 

Hogy telik a nyári szünet? Remélem mindenki kipihente már magát, ha pedig nem így van, akkor jöhetnek még a betervezett alvások, akár délig is! (A minap én is véghez vittem egy ilyet.)

És, csak hogy bemutassam, hogy én nem lazsálok: meghoztam az új részt. Az előző fenomenálisabb és hosszabb lett, de remélem, hogy ezzel is meg lesztek elégedve, mert sokat küzdöttem vele! Sok minden történik itt is, és egy kicsi veszekedést is belecsempésztem, de erre úgy is rájöttök, ha elolvassátok! 

2. Napirendi pontunk a következő: Lehetőségetek van arra, hogy kérdéseket tegyetek fel nekem (kommentben, facebookon, bárhol!) és én bátran fogok rájuk válaszolni. (Elvileg videóban, de az csak akkor lesz úgy, ha sikerül összehoznom a dolgot!)

További szép nyári napot mindenkinek! :)

~Niall~

"Összeköt bennünket a szerelem. Egymáshoz forraszt az örökkévalóság. Te vagy az én fényem, én a te árnyékod. Már egyikünk sem létezhet a másik nélkül."

A vér pezsgett ereimben, amikor kezeim között tartottam. Hiányzott illata; az, hogy átölelhessem és bármikor megcsókolhassam. Olyannak tűnt karjaimban, mint egy törékeny porcelánbaba, amelyet csakis nekem terveztek. Úgy véltem ő nekem lett teremtve, én pedig neki. Sok barátnőm volt előtte, és bár mindegyiket másért szerettem, semelyikük sem váltott ki belőlem ilyen érzéseket. Winterért még a saját életemet is odaadnám, de biztos vagyok benne, hogy ez fordítva is igaz. 

Így belegondolva nem is tudtam, hogy mi lett volna velem, ha nem fogad vissza, és nélküle kellett volna folytatnom ezt az egészet. Libabőrös lettem minden pillanatban, mikor magamban felidéztem veszekedésünket és azt, hogy az az egy hét alatt egy pillanatra képes voltam felhagyni a reménnyel. Szinte már biztos voltam benne, hogy túl kell lépnem mindezen, de valamilyen oknál fogva mégis csak visszakaptam őt, pedig nem érdemeltem meg. És, most, hogy itt feküdt szorosan mellettem a keskeny kanapén, és mindez eszembe jutott; elöntött a félelem. Ha akkor képes voltam elveszíteni, akkor bármelyik másik pillanatban megtörténhetett ugyanaz. Nem akartam ezekre a dolgokra gondolni, de mégsem voltam képes megállítani képzeletemet. 

Egy pillanat alatt sokkal szorosabbra fogtam magamhoz; szinte már alig kapott levegőt. Éreztem, ahogy próbál oxigén után kapni, de szorult helyzete ellenére mégsem szólt egy szót sem, inkább boldogan bújt mellkasomba. Semmiképp sem tudhatta meg azt, hogy én a háta mögött kutatok olyan dolgok után, melyekkel esetlegesen börtönbe juttathatnám az apját. Nem volt szabad tudomást szereznie ezekről a dolgokról, szinte előre láttam, hogy rossz vége lett volna az egésznek; de úgy éreztem kötelességem szerelmem életét még jobban megkönnyítenem. 

- Min gondolkodsz ennyire? - érdeklődött csendesen szemeimbe nézve. Barna íriszei ragyogtak, mosolya letörölhetetlenül virított arcán és tudtam, hogy ennek oka mindössze az, hogy ismét együtt vagyunk. 

Louis még a múlt héten mesélte, hogy Eleanor felhívta őt. 

"- Azt mondta, hogy nem akar enni, és nagyon elhagyta magát - magyarázta el nekem Lou, miután leültetett a konyhában az egyik székre. 

- Biztos, hogy ezt mondta? - érdeklődtem kétségbeesetten. Nem számítottam arra, hogy ilyen rosszul fogja viselni. Tudtam, hogy szörnyen nehéz lesz mindkettőnk számára a tudat, hogy ritkán találkozhatunk, de nem sejtettem, hogy esetlegesen ennyire elfajulhat a dolog. 

- Eleanor nem hazudna ilyen dolgokkal kapcsolatban, Niall! - dünnyögött barátom. Mérges lett a tudatra, hogy nem bízom meg feleségében; szinte láttam, amint fejében elképzeli, hogy behúz nekem egyet, ha tovább feszegetem a húrokat. 

- Vissza kell mennem Londonba! - álltam fel a székről és már a gépem felé léptem, hogy lefoglaljak egy jegyet a legközelebbi járatra, de egy erős mozdulattal visszalökött ülőhelyemre. Szemei mérgesen csillogtak, és még soha nem láttam ilyen komolynak. 

- Tudom, hogy aggódsz, Niall. Mi mind túlestünk ezen, de nem léphetsz le csak úgy! Meg kell nyugodnod, hívd fel és beszélgess vele többet. A lányok pedig megteszik a magukét és én is rákapcsolok - utasított, és terve tényleg ésszerűbb volt, mint az enyém."

Akkor megijedtem. Azt hittem, hogy megint elveszítem, és még mindig fenn áll ez a veszély. Csak napok kérdése, hogy megunja a távollétemet, és elhagyjon. 

- Semmin - motyogtam egy mosolyt csalva az arcomra. Válaszom valószínűleg nem elégíthette ki eléggé, mert szemöldökét felvonta, és ő is komolyabb lett. - Egy idő után meg fogod unni azt, hogy kilométerek választanak el minket egymástól. Találni fogsz magadnak egy olyan embert, aki minden percét rád tudja szánni és elhagysz - suttogtam halkan, szemeibe nézve. Egy tincsét füle mögé tűrtem, és csak most vettem észre, hogy ismét hosszabb lett a haja. 

- Ilyen nem fog történni - fogta kezei közé arcomat. Már nyílt a szám, hogy előálljak legújabb elméleteimmel, de egy apró csókot nyomott ajkaimra. - Ugyanis van, ami összeköt minket - suttogta elpirulva. 

Értetlenül meredtem rá, fogalmam sem volt róla, hogy miről beszélhetett. Még nem kértem meg a kezét, szóval jegyeseknek sem mondhatjuk magunkat. Ezt az egészet pedig, ami köztünk van, egy perc alatt szétrombolhatja valami. 

- Terhes vagyok, Niall - mosolyodott el. 

Agyam egy pillanatra lefagyott szavai hallatán. Nem tudtam hinni füleimnek, pedig mennyire szerettem volna már ezt hallani! Kissé eltátottam a számat, miközben szemeiben kerestem a vicc jelét, de íriszei csak örömet és egy kis félelmet árultak el. Tartott tőle, hogy én nem akarom ezt. 

- Te-tessék? - kérdeztem vissza hatalmasat pislogva, de nem hagytam neki időt a válaszra, mert mosolyogva megcsókoltam. Magam alá fordítottam és felé kerekedtem, miközben belemosolygott csókunkba. Soha életemben nem voltam még ilyen boldog, és ki akartam kiáltani az egész világnak örömöm okát. 

Winter gyereket várt. Méghozzá tőlem! A gondolat úgy suhant végig az agyamon, mint a villámcsapás és igazán még csak ekkor értettem meg a szavak jelentését. Szívem még soha sem kalapált ilyen gyorsan, éreztem, ahogy az ardenalin végigszáguldott testemben. Ujjaimat Winter hajába vezettem, miközben ő hátamat szántotta végig ujjaival. Levegőnk lassan megfogyatkozott, így elváltam tőle, de ugyanabban a helyzetben maradtunk. 

- Gyerekünk lesz - suttogtam. Vigyorogva bólintott, arcán egy apró könnycsepp szánkázott végig a megkönnyebbültség miatt. Ujjammal letöröltem azt és egy apró puszit nyomtam a homlokára. - Mióta tudod? 

- Pár napja. Csak arra volt időm, hogy elmenjek orvoshoz - válaszolta, miközben kissé felültünk. Komolyabbra fordult a beszélgetés, de ezt senki sem vette volna észre rajtunk. - Megvártam a megfelelő pillanatot, hogy elmondhassam. 

- Pont jókor jött - biccentettem, miközben magamhoz öleltem.
Mellkasomra hajtotta a fejét és magához ölelt. Egyik kezével megfogta az enyémet, másikkal pedig felemelte a pólóját, így hasára tudtam csúsztatni mancsom. Ujjaimmal köröket írtam le puha bőrén; az egész szobára csend telepedett, csak halk lélegzetvételünket lehetett hallani. Kintről nevetés zaja hallatszott át hozzánk, szinte biztos voltam benne, hogy a fiúk valami nagyon hülyeséget csinálnak, de ebben a pillanatban nem érdekelt. Csak arra a lányra tudtam gondolni, aki ott feküdt karjaim között és csendesen nézelődött a szobában.
- Ti jöttök? - nyitott be Zayn és kíváncsiskodva tekintett felénk. Egy pillanat alatt észrevette kezemet, amint még mindig Wi hasát kényeztettem érintésemmel, és kicsit elgondolkodott. Mosolyogva pillantottam barátnőmre, aki biccentett egyet, majd felálltunk és kisétáltunk a többiekhez, Zaynt is magunk után csalogatva.
- Lenne egy bejelentésünk - köhögtem egyet, miközben szorosan fontam ujjaimat Winterére.
Louis és Liam a kanapéról figyeltek minket és várták mondandónkat, Harry a falnak dőlve tekintett ránk mosolyogva, Zayn pedig még mindig gondolkodóba esve sétálgatott a szobában. A társaságon körbenézve ismét eszembe jutott, hogy végre megint egy csapat vagyunk, egy nagy család.
- Kisbabánk lesz - szólalt meg Wi, mire először mindenkinek kikerekedett a szeme, majd boldogan elmosolyodtak.
Louis ugrott először hozzánk és úgy megszorongatott minket, mintha több éve nem találkoztunk volna. Liam kedvesen hátbaveregetett, majd súgott valamit szerelmem fülébe és továbbállt. Harry pimasz mosollyal az arcán lépett elénk, mintha most valami nagy dologra készülne.Wintert magához rántotta és játékosan összekócolva a haját egy puszit adott az arcára. Észre sem vettem, de egy pillanat alatt előttem termett, ujját fenyegetően nyomta arcomba, de az övén olyan boldog mosoly virított, hogy képtelen voltam megijedni tőle.
- Ha bármikor megbántod, esküszöm, hogy letépem a golyóidat, és szerintem Louis nevében is beszélhetek! Amúgy pedig gratulálok - nevetett fel, és fiúsan megöleltük egymást.
Zayn még mindig ott sétálgatott, szerintem nem is hallotta a nagy újságot, de ebben a pillanatban felnézett ránk.
- Terhes vagy, ugye? Miért nem akartad elmondani nekünk? Hogy tehetted?? Megfosztasz minket egy ilyen jó hírtől?! - támadt Wire Zayn, és megfogva Őt rángatni kezdte. Tágra nyílt szemekkel figyeltük, amint kicsit lecsillapodik és leveszi mancsait szerelmemről. - Valamiről lemaradtam volna? - tekintett körbe, amikor a fiúk hangos kacagása töltötte be a lakosztályt.
- Épp most jelentettük be - válaszolt neki rémülten Winter, és kétségbeesetten rám tekintett. Mellé léptem és átkaroltam őt, mert azért tényleg fura volt Zayn megnyílvánulása, de szerintem erre már Ő is rájött.
- Ó... akkor bocsánat. Nagyon megijesztettelek?
- Picit - nyelt nagyot Wi, de végül fekete hajú barátunkhoz lépett és megölelte.
Mosolyom egy percre sem hagyott alább, de mikor Zayn elém lépett, muszáj volt eljátszanom a mérges apukát.
- Ha most miattad lesz agykárosult a gyermekem, akkor én fogom letépni a golyóidat! - nevettem fel, mire ő megnyugodott, majd maga is kuncogni kezdett.

A konyhában ügyködtem, míg Winter Elivel beszélt. Húga természtesen meg akart bizonyosodni arról, hogy minden rendben a nővérével, így hagytam őket nyugodtan beszélgetni. A turmixba szórtam három maroknyi epret, joghurttal felöntöttem és megfelelő mennyiségű mézet adtam hozzá. Liam beosont a helyiségbe, nehogy a fiúk rájöjjenek, hogy mi titkolunk valamit.
- Nem jött rá semmire? - érdeklődött barátom, miközben helyet foglalt az egyik széken, és tevékenységemet figyelte.
- Szerencsére még nem tűnt fel neki semmi furcsa. Túlságosan is boldog a gyerek miatt - mosolyodtam el, majd bekapcsoltam a gépezetet, hogy összekeverje a hozzávalókat. - Még csak az kéne, hogy most tudomást szerezzen róla.
- Szerintem napoljuk el a témát addig, amíg el nem megy. Utána sokkal könnyebben tudunk szervezkedni - ajánlotta fel Liam, én pedig csak biccentettem kijelentésére. Igaza volt, és ezt ő maga is tudta. - Louis gyere elő, tudom, hogy itt vagy - sóhajtottam mélyet és a másik irányba fordultam. Nem voltam benne biztos, hogy ő az, de láttam, hogy valaki rejtőzik a fal mögött.
Legnagyobb szerencsétlenségemre tényleg ő lépett elő, és haragosan tekintett rám. Legutóbb, amikor valami baj volt, én húztam be neki egyet; és most vártam, hogy ő tegye meg, de nem következett eb a dolog. Csendesen leült oda, ahol eddig Liam ült és kérdő tekintetét rám emelve juttatott el a bűntudatig. Nem kérdezett semmit, de tudtam, hogy mi érdekli, és abban is biztos voltam, hogy szörnyen ideges.
- Te is jól tudod, hogy nem akarok ártani Winternek - magyaráztam neki, de mondatom egy cseppet sem hatotta meg. - Megbíznál már bennem egy kicsit?
- Legutóbb is miattad veszítettük el őt. Nem fogom még egyszer hagyni, hogy összetörd! - reagálta le Lou a kiakadásomat. Jogosan szólt és ezt én is tudtam, mégsem voltam képes elfogadni azt, hogy beleszóljon a dolgomba.
- Nem is tudod, hogy miről volt szó, tehát akadj le rólam, apuci! - gúnyolódtam vele, miközben megfogtam két poharat és bevittem a nappaliba. Lou utánam hozott még kettőt, de azokat úgy tette le az asztalra, hogy kis híján rám fordította a tartalmukat.
Mérgesen tekintettem rá, Zayn és Harry pedig semmit nem értett a viselkedésünkből. A kanapén ülve járt a tekintetük köztem és barátom között, míg végül fogtam magam és visszamentem az utolsó két pohárért a konyhába. Miután azokat is kivittem, elindultam a szobám felé, hogy kihívjam Wintert, de mielőtt benyitottam volna, halk beszélgetés ütötte meg a fülem.
- Valami nagyon fontosról beszélhettetek - suttogta Wi, és én azonnal értettem, hogy miről lehetett szó.
- Ne aggódj ezen, Winter. Semmi olyanról sem volt szó, ami téged nyugtalaníthatna. Most a legfontosabb, hogy a picire figyelj oda, és természetesen magadra, rendben? - nyugtatta meg Őt Liam. Szinte láttam, amint az ajtó felé pillant, és tudja, hogy én itt állok mögötte, de nem leplezett le, mert szerelmem ismét megszólalt.
- Félek, hogy valamit ismét nem mond el, és megint úgy végezzük, mint 1 hónapja. Nem akarom ismét elveszíteni, főleg úgy, hogy most itt van egy másik ember, aki belőle és belőlem származik. Próbálok bízni benne, de nem úgy megy, mint kéne - sóhajtott Wi, én pedig visszamentem a nappaliba.
Igaza volt, neki is. Louisnak is. És mindenkinek igaza lenne, aki tudna a dologról, de nem vihetem véghez a tervet akkor, ha mindenki tud róla. Így is elég, hogy Liamet be kellett avatnom, mert már a fiúk is gyanakodtak a pusmogásunk miatt.
- Baj van a paradicsomban? - érdeklődött gúnyosan Lou, de nem is figyeltem oda rá. A helyében most húztam volna be magamnak, amiért képtelen vagyok bármit is anélkül elintézni, hogy valakit meg ne bántsak. Liam kijött a szobából Winterrel együtt, és mindketten mosolyogtak.
Szerelmem beleült az ölembe és rám mosolygott, így muszáj volt nekem is boldogságot színlelnem, mert nem akartam elrontani a napot, amíg itt van.
- Mi baj van, Louis? - érdeklődött Wi. Beletrafált a dolgok közepébe, és csak bízhattam benne, hogy haverom tartja a száját. Rápillantottam; tekintetem kérlelő és fájdalommal teli volt.
- Kicsit veszekedtünk Eleanorral - hazudott, miközben a szemembe nézett. Nem éreztem jobban magam; tudtam, hogy amint van rá esély még számon leszek kérve, de most az volt a lényeg, hogy legalább tettessük, hogy minden tökéletes.
- Ó! Hidd el tuti, hogy nem haragszik rád! Beszéljétek meg, és minden rendben lesz.