II./IX. - Mullingar

Drága Olvasóim! 

Nagy meglepetés lehet számotokra, hogy ismét itt találtok engem ezen a webhelyen, ugyanis szeptember végén feladtam a küzdelmet, és azt mondtam, hogy többet nem folytatom a történetet. Nem tudom, akkor teljesen ki voltam bukva, és szükségem volt egy kis pihenésre, amíg reinkarnálódhatok; de szörnyen hiányoztatok. Már novemberben is jelentkezni akartam, de úgy gondoltam, hogy még nem állok készen rá; most már viszont igen. 

Itt vagyok és készen állok arra, hogy megadjam nektek azt amire vártatok: a történet befejezését. 

Sajnálom, hogy szeptemberben néhányatokat elszomorítottam, hogy csalódtatok bennem; és nem hibáztatok senkit sem, ha már elpártolt tőlem, és nem szeretné tovább olvasni a blogot. Viszont, akit érdekel, annak megmondom: ha minden jól megy, a téli szünetben sok időt fogok veletek tölteni! 

Köszönöm a megértéseteket, köszönöm, ha továbbra is velem maradtok, és sajnálom a szeptemberit. 

Ölellek titeket, 

Cynthia Tailor♥ 

 "A család tényleg remek dolog, meleg, erőt adó és derűs, és az is jó benne, hogy nincs állandóan, folyamatosan jelen. Szerintem ezzel mindenki így van, csak sokan nem merik bevallani."

~Niall~

A turné alatt már el is felejtettem, hogy mennyire jó érzés Winter közelében lenni, beszippantani az illatát és figyelni, ahogy kétballábas létére minden pillanatban képes nevetségessé tenni magát. Párizs óta javult az állapota; nem volt depressziós, és a születendő baba miatt talán sokkal többet láttam mosolyogni, mint eddigi együtt töltött napjainkban. Boldoggá tette a tudat, hogy a mi kettőnk életét már csak egy hatalmas dolog tudja szétválasztani, ugyanis egy elég vastag szál köt most már minket össze. Viszont abban is biztos vagyok, hogy megfordult a fejében már az, hogy ezt a cérnát sem lenne olyan nehéz elvágni, ha valakinek épp arra lenne szüksége, hogy mi kettőnket külön tudjon. Célzok itt az apjára és Scottra, akiről idáig még nem tudunk semmit sem, ennek ellenére mégis ellenségként tekintek az ismeretlen fiúra.

A pilóta hangja ütötte meg a fülem, amint tájékoztat minket a bekövetkező landolásról, így gyorsan Wi felé fordultam és lassan felébresztettem. Nem tudom, hogy mit álmodhatott, de egyetlen egy szavamra, vagy érintésemre sem akart felébredni. 

- Winter, szívem, leszállunk. 

Egy kicsit megráztam a vállát, erre viszont már felkapta a fejét. Riadt tekintettel meredt rám, de mikor rámosolyogtam azonnal megnyugodott; tudta, hogy semmi baj sincsen. Keze mögött elnyomott egy ásítást és rendesen felült, majd bekapcsolta az öveit. Haja egy picit kócos volt ott, ahol fejét a válllamra hajtotta, de még ez is jól állt neki, így nem szándékoztam szólni. 

- Még mindig nem árulod el, hogy hová megyünk, mi? - érdeklődött játékosan, miközben kezével végigsimított arcomon, hogy ezzel győzzön meg arról, hogy most már igazán választ adhatnék neki. 

- Nem, édesem. Hol lenne akkor a meglepetés? 

- Ez így nem érvényes, Horan. 

- Tudom Spoon, de minden rossznak megvan a maga jó oldala. Ennek hidd el, hogy nagyon fogsz örülni. 

Megfogtam a kezét és összekulcsoltam ujjainkat. A gép egy picit remegni kezdett, így tudtam, hogy már elég közel lehetünk a leszállópályához, és azzal is tisztában voltam, hogy a családom a reptéren fog ránk várni, egy hatalmas táblával a kezükben. Minden érkezésemnél így köszöntöttek, csak most nem egyedül az én nevem lesz a táblán, hanem Winteré és ott fog díszelegni az enyém mellett, szép, kacskaringós betűkkel.

- Köszönöm, hogy elhoztál minket Bob. További szép napot, üdvözlöm a családod! - Kezetfogtam a pilótával, aki kinyitotta nekünk az ajtót és leengedte a lépcsőt, így nyugodtan távozhattunk. 

- Átadom, és gratulálok a lánykához. Nagyon jól jártál vele, hiába nem ismerem - mosolygott rám, majd miután elszálltunk intett egyet. 

Tudtam, hogy azonnal felszáll, hogy visszatérhessen Londonba, és a szabadnapjait ő is a családjával tölthesse. Minket csak szívességből hozott el, mert megkértem rá. Nem akartam Wintert kitenni a stressznek, hogy velem kellett volna nyilvánosan utaznia, mert akkor minden bizonnyal rátört volna egy pánikroham, amire épp most nem volt szükségünk. 

- Nos, mehetünk? - Wi mosolyogva biccentett, én pedig átkaroltam a derekát és mögöttem húzva a bőröndöt lassan a reptér felé sétáltunk. A közelben egy gép épp ekkor szállt fel, s hangja elég nagy volt ahhoz, hogy Winter megelégelje, és befogja a fülét. Engem nem igazán zavart, így csak kinevettem barátnőmet, majd nyomtam egy puszit a homlokára.

Felnézve a nagy épületre, amelyet üveg borított mindenhol megpillantottam a nekünk szóló táblát, és ha jól koncentráltam még Greget is megpillanthattam, amint minden lépésünket követve vártak ránk. A táblán annyi állt csupán, hogy "Londoni Gerlepár", amely Greg humorára vallott, s a szavak megmosolyogtattak. Mi lesz, ha legközelebb az fog rajta állni, hogy "Londoni Friss házasok"? Hiszen én készültem valamivel a saját születésnapomra, de a kívánságom csak akkor fog teljesülni, ha Winter igent mond. Csupán erre az egy szóra lenne szükségem ahhoz, hogy további életemben is boldog legyek; valamint arra a pár csöppségre, ami szerelmünkből születni fog. 

- Nagyon elgondolkoztál - Winter szemei megakadtak arcomon, s érdeklődve figyelték minden rezdülését. 

- A közös jövőnk jár a fejemben. 

- Nincs ahhoz még egy kicsit korán? Hiszen...

- Gyerekünk lesz, szóval nincs korán arra gondolni, hogy mi lesz a következő közös lépésünk. Már nálam laksz, lesz egy csemeténk, most már csak az esküvő hiányzik és minden meglenne, amire vágyom. - Reméltem, hogy ezekből a szavakból nem esik le neki semmi sem, ami elronthatná a holnapi meglepetést, de ahogy láttam teljesen másra koncentrált; fejét előre fordítva leste azokat az embereket, akik felénk futottak. 

Ahogy én is odapillantottam, megláttam Deniset és szinte az egész családomat. Az ünneprontók nem tudták kivárni, hogy beérjünk, muszáj volt elénk jönniük; Winter pedig már ki is csúszott a kezeim közül és a kis csapat felé sprintelt, hogy kezei közé kaphassa Theot, aki legelöl futott; ő volt a leggyorsabb. A gyerkőc már akkorára nőtt, hogy láttam; Wi alig bírja el, de állta a sarat, ugyanis mindene volt a kisfiú, ahogy a lassan megérkező Kelly is. Én is megszaporáztam lépteimet, csak Winterrel ellentétben én először édesanyámat és apámat köszöntöttem, majd csak aztán fordultam a testvéremék felé. 

- Úristen, itt van Niall Horan! - imitált lány hangot bátyám, s teljesen olyan arcot vágott, mint egy őrült rajongó, ellentétben azzal, hogy ő sokkal idősebb volt azoknál. Szemeimet megforgatva kinevettem, mire ő pozíciót váltott és megölelt. 

- Már azt hittem, hogy sohasem értek ide! Mégis mikor indultatok otthonról? - Anya aggodalmas hangja megmosolyogtatott, és egy újabb ölelésre húztam magamhoz.

- A lényeg, hogy már itt vagyunk, nem? 

- De, ez minél fontosabb kisfiam.

~Winter~

Nem akartam elhinni, hogy Niall tényleg elhozott Írországba, a családjához. A meglepetés szíven ütött és olyan melegséggel töltötte el a bensőmet, hogy azt hittem felrobbanok. Az oldalamon Kellyvel sétáltunk a kocsi felé, Denise pedig nem győzte mesélni, hogy mennyire örül, hogy lát, és, hogy mennyire hiányoztam neki. Nem ismertük még igazán egymást, de mikor legelőször segített nekem, akkor kezdtünk el ennyire ragaszkodni egymáshoz, és azóta minden héten beszéltünk. 

Az út Mullingarig nem volt túl hosszú; két kocsival kellett mennünk; mivel nem igazán fértünk volna el egyben. Mi Niallel a szüleihez csatlakoztunk, mert Gregéknél a két kicsi miatt már csak egy hely maradt. Mikor megérkeztünk, csupán egy aprócska, de annál otthonosabban festő házat pillantottam meg, egy szintén kicsit kerttel, de mindez pont illett a családhoz, és Niall múltjához. El tudtam képzelni, amint kisgyerekként a bátyjával a füvön játszik; vagy épp elesik és felsértve a térdét könnyekre fakad. 

- Ugye nem gondoltad, hogy te fogod becipelni ezt, hugica? - nevetett Greg, miközben elvette tőlem a bőröndömet, és saját maga megindult vele befelé miután nyomott egy puszit az arcomra. 

- Igazából pont arra gondoltam, hogy átpasszolom neked, bátyó - futottam utána, hogy jól hallja szavaimat. 

- Igen? Málhás szamárnak nézel édesem? Akkor vidd te - nyomta vissza a kezembe mosolyogva, én pedig gonoszan felnevettem, majd nyakába ugorva magamhoz öleltem. Még nem is volt időm rendesen üdvözölni őt, így most sokkal szorosabban fontan nyaka köré a karjaimat. - Niall, a barátnőd meg akar fojtani! Denise, segíts! 

- Csak a szeretetemmel tudnálak megölni - nevettem fel, majd elengedtem őt, ugyanis valaki a derekamnál fogva megragadt és elhúzott a fiútól. Niall menyasszonyi pózban felkapott és felrohant velem az emeletre, otthagyva Gregnek a bőröndöt, aki ezt meg is jegyezte öccsének. 

Nialler ledobott az ágyra, és felém emelkedve csikizni kezdett, belőlem pedig azonnal hangos nevetés szökött fel. A következő pillanatban Theo is csatlakozott a kínzásomhoz, így még nehezebb lett volna elszabadulnom. A két fiú egy pillanatra abbahagyta a csikizésem, összenéztek, majd miután szemkontaktussal megbeszéltek valamit, ismét lecsaptak a bordáimra. 

Niall felhúzta a pólómat a hasamról, Theo pedig így jobban hozzáfért az oldalamhoz, és kicsi ujjaival próbált csikizni, de ez nem igazán ment neki. Kíváncsian tekintettem a két fiúra, de gonosz mosoly ült ki az arcomra, mert tudtam, hogy most az egyszer én nyertem. Barátom óvatosan félretolta Theot, és felemelve az ujját mutatta neki, hogy most figyeljen.  Összehúzott szemöldökkel vártam, hogy mit talált ki, de jobb lett volna, ha elmenekülök, amíg még lehetett volna. Száját hasamra tapasztotta, és fújni kezdte, ezzel egy szörnyű hangot kiadva; ami emellett még annyira csikis is volt, hogy felsikítottam. 

Greg pont ezt a pillanatot választotta arra, hogy belépjen a szobába, és elszörnyedve ledobta a földre a bőröndöket, majd a kisfia után kapott, és befogva a szemét a kezével kicipelte a szobából. 

- Többet nem engedem a közeletekbe; mert még a végén minden rosszra megtanítjátok! - kiabálta vissza a lépcsőfordulóból, s mondandója nevetésre késztetett mindkettőnket. 

- Mit fogok csinálni veletek, ha nekünk is lesz egy kisfiúnk? Le fogtok gyűrni otthon - Niall hajába túrtam, míg ő egy puszit adott a homlokomra, és elmosolyodott a kijelentésemen. 

- Ezért lesz egy kislányunk is, hogy meg tudjon védeni téged tőlünk - kacagott fel, s megcsókolt.

- Mikor mondjuk el a szüleidnek? 

- Most azonnal. 

Kézen ragadott és lerángatott a nappaliba, ahol mindannyian a kanapén ülve nézték a tévét. Greg csúnyán nézett ránk, és ismét eltakarta kisfiának a szemét, Denise csak nevetett férjén, míg barátom szülei ránk koncentráltak. 

- Lenne egy bejelentésünk - kezdte Niall, s egy pillanatra rám nézett. Szemei boldogságot és elégedettséget sugároztak felém; s már ekkor biztos voltam benne, hogy csodálatos apuka lesz. 

- Ugye nem házasodtatok össze titokban Vegasban? - érdeklődött Greg, csak úgy általánosságban; Denise pedig jól fejen csapta, amin a két kisgyermek nagyot nevetett. 

- Nem értem, hogy minek mentem hozzád, anno - rázta a fejé Denise. 

- Azért, mert teljesen belém voltál esve, még az őrültségem ellenére is; és még most is ugyanúgy szeretsz. - Greg magához húzta Deniset egy csókra, aki utána kuncogva ismét ránk figyelt. 

- Szóval - folytattam én halkan, de Niall ismét átvette tőlem a szót. 

- Gyerekünk lesz! - ordította, s hangja kissé megijesztette Kellyt, de a kislány aztán hangosan felkacagott. 

A többiek először meglepődtek, amit én kissé idegesen fogadtam, mert nem tudtam, hogy mit fognak szólni a kissé még korai dologhoz; de pár percen belül örömteli mosoly kúszott arcukra; Maura könnyekre fakadva húzott minket magához; Greg pedig megütögette Niall vállát, amolyan "jól csináltad, tesó!" módon. Denise szintén picit könnyezve ölelt magához, s két-két puszit nyomott mindkettőnk arcára, gratuláció képpen. Barátom apja mindenki kezébe nyomott egy boros poharat, s azokat félig töltve koccintottunk, a születendő gyermekünk egészségére. 

***

- Egész jól fogadták, nem? Először azt hittem, hogy ellenezni fogják a dolgot, de utána teljesen megkönnyebbültem, amikor mindenki mosolyogva gratulált nekünk. - Immár Mullingar utcáit róttuk a sötétben, s én megosztottam Niallel a félelmemet, ami bejelentésünkkor kúszott az agyamba. 

- Tudtam, hogy örülni fognak. Imádnak téged, és teljesen biztosak benne, hogy te voltál életem legjobb választása.

Niall szavai megmelengették a szívemet, s a sötét utcán, nem törődve azzal, hogy ki lát, és hogy hol vagyunk, magamhoz húztam és megcsókoltam. Keze derekamra csúszott, érintései pedig sokkal jobban estek most, mint bármikor. Az életem most már sínen volt és csak remélni tudtam, hogy nem fog kisiklani.