II./XIII. - Rendőrség

Drága Olvasóim! 

Igen, sokat késtem, de ennek megvan az oka. Ennek ellenére köszönöm, hogy ennyire türelmesek vagytok és képesek voltatok kivárni azt, hogy összehozzam ezt a részt, ami elég sok izgalmat tartogat a számotokra. 

Most már csak 7 rész van vissza a végéig, de ígérem, hogy tartogatok még nektek meglepetéseket, és miután befejezem ezt a blogot jön egy következő, ami kissé más lesz, de ezt a témát egyelőre hagyjuk. 

Ebben a fejezetben csakis Niall szemszögéből ismerhetjük meg a dolgokat, remélem, hogy így is tetszeni fog. Most ő az erősebb, hiszen Wi összeomlott, de ne aggódjatok sokáig, hamarosan Winter is visszatér! 

Köszönöm szépen, hogy olvastok; hamarosan ismét jelentkezem.

xxx. Cynthia Tailor ♥

 

 "A szeretet fájdalomba torkollik ugyan, de amíg az bekövetkezik, addig gyógyír minden egyéb fájdalomra, védelem az életben elkerülhetetlenül megtörténő tragédiákkal szemben."

~Niall~

Megijedtem Winter viselkedése miatt, nem tudtam felfogni, hogy mi okozhatott nála ekkora változást: az, hogy belefáradt az apja játékaiba, vagy a hirtelen jött új információk, miszerint ő egy árva lány, akinek a szülei autóbalesetben hunytak el. Mindenesetre a napunknak itt vége lett, a lányok szintén félni kezdtek tőle a kitörése miatt, Eloise pedig értetlenül meredt a nővérére; ő még nem tudta az igazat. Míg én hazaszállítottam a még mindig nyugtalan Wintert, Liam magára vállalta a felelősséget, hogy elmondja Elinek az egész történetet, és a többieknek is. Lou velünk szeretett volna jönni, de leintettem és meggyőztem azzal, hogy most Eleanor mellett kell maradnia, mert meg van ijedve ettől az egésztől. 

- Mire volt ez az egész jó? Értem, hogy dühös vagy, de majdnem... - próbálkoztam szóra bírni a menyasszonyomat, de eddig sajnos nem jártam nagy sikerrel. 

- Fáj a fejem, Niall, hagyjuk ezt most kérlek. 

- És mégis mikor leszel hajlandó beszélni arról, hogy majdnem megölted a húgodat? Hm? 

- Ő, nem a húgom, Niall, érted? Örülnék neki, ha nem kéne mindent elmagyaráznom neked, hanem rájönnél magadtól is a dolgokra. 

- Sajnos, csak akkor tudok segíteni, ha elmondod, ami a lelked nyomja. 

- Csak alvásra van szükségem, aztán megbeszéljük, rendben? 

- Rendben. 

Beleegyeztem abba, hogy halasszuk a dolgot, mert én is fáradt voltam ehhez az egészhez, és nem akartam ismét összeveszni vele. Meg akartam oldani a problémáját, de úgy, hogy nem veszekszünk, hanem normális emberek módjára megbeszéljük azt, hogy mi bánt minket. Mire hazaértünk ő már elaludt a kocsiban, így gyorsan bevittem és letettem az ágyra, majd betakargattam. Legszívesebben én is mellé bújtam volna, de ahhoz túlságosan is ideges voltam, és meg kellett tudnom, hogy mi van Elivel.
- Elmagyaráztam neki mindent, ahogy a többieknek is és most próbálják feldolgozni - magyarázta Liam a telefonba.
- Haragszik rá?
- Csak fél tőle és még mindig nem érti, hogy miért támadt rá.
- Ez várható volt.
Vállam segítségével tartottam továbbra is a fülemhez a telefont, miközben készítettem magamnak egy kávét és pár szendvicset. Azt terveztem, hogy egész éjjel fent leszek és megpróbálok valami olyan dolog után kutatni, ami segítségével végre befejezhetjük ezt az egészet.
- Ki tudtál szedni belőle valamit? - érdeklődött barátom pár másodperc után. A vonalban, mögötte csend volt, így tudtam, hogy egyedül van egy szobában, hogy senki se hallja, amit velem beszél. Meg volt bennünk a diszkréció, nem szerettük, ha mások beleütik az orrukat a dolgunkba.
- Nem, elaludt a kocsiban mire hazaértünk. Viszont megígérte, hogy amit kipiheni magát azonnal válaszol a kérdéseimre. Abban pedig biztos vagyok, hogy holnapra megbánja a cselekedeteit.
- Nagyon kifordult magából, Niall. Minél gyorsabban kell cselekednünk, különben az esküvőtök a zárt osztályon lesz megtartva. Nem tud elviselni ennyi fájdalmat.
- Tisztában vagyok mindennel, és most sem fogok lefeküdni, hanem megpróbálok valamit kitalálni, amivel a rendőrségre mehetnék, hogy feljelentsem.
- Ebben azt hiszem tudok segíteni.
- Tessék?
Összeráncolt szemöldökkel ültem le az ebédlőasztalhoz és lassan kinyitottam a mappámat, amiben azokat a dokumentumokat tároltam, amik ehhez az ügyhöz kellenek. Simán elmehettünk volna mi öten titkosügynöknek is, de valahogy az éneklés jobban vonzott minket, azt hiszem. A turné pedig hamarosan itt van, már csak egyetlen hetünk van vissza, addig muszáj megoldanom mindent. Biztonságban akarom itthon hagyni Wintert, egy szerető környezetben, ahol nem kell idegeskednie. Az neki és a babának sem tesz jót.
- Amíg Mullingarben voltatok, utána jártam annak, hogy ki kezelte Davidet annak idején. - A hír meglepett, tollat kaptam elő, hogy felírhassam a személy nevét és azt, hogy Liam mit derített ki róla. Meglepetésemre mondandóját máshogy folytatta, mint, ahogy gondoltam. - A nevet, amit találtam már rég megváltoztatták. Bevetettem a hírnevemet és a hivatalban dolgozó haveromon keresztül kiderítettem, hogy az illető mire változtatta meg a nevét. Sokba került és illegális volt, amit tettem, de muszáj volt, mert ezen el tudunk indulni.
- Hogy hívják? Elérhetőség?
- Tegnap este érkezett Londonba, az én kérésemre. Ha gondolod máris felhívom és átugrik hozzád; de azzal tisztában kell lenned, hogy csak akkor segít, ha biztosan börtönbe juttatjuk Davidet, mert már így is eléggé fél a férfitól.
- Mindenképp hívd fel, és ha fontos információi vannak, azonnal megyünk a rendőrségre.
Amint letettem a telefont, felmentem a hálóba és átöltöztem. Winter halkan szuszogott, jelenlétemre még csak meg sem moccant; még soha nem volt ennyire fáradt. Felvettem egy egyszerű fehér pólót egy szürke melegítővel, és már mentem is vissza a nappaliba. "Fél óra és ott van. Légy vele kedves, kissé fél." Liam üzenete mindent elmondott nekem, gyorsan elfogyasztottam a vacsorámat és főztem még egy kávét, hátha a nő is kérni fog. Kissé összepakoltam, majd twittereztem pár percig, mert már régen posztoltam. Sok rajongó küldött nekem kedves tweeteket, néhányra reagáltam, majd készítettem egy képet magamról és posztoltam azt instagramra. Már túl voltam a fél óra várakozáson, és kezdtem elálmosodni, amikor kopogtattak az ajtón.
Vettem egy mély levegőt, hiszen sok múlott azon, hogy mi fog ma este történni, és milyen információkat tudok majd meg. Ahogy kinyitottam a bejárati ajtót, meglepődtem. A nő egyáltalán nem tűnt pszichológusnak, inkább egy üzletasszonynak. Térd fölé érő fekete szoknyát, fehér inget és egy szintén fekete zakót viselt. Szőkésbarna haját konytba kötötte, orrán pedig fekete keretes szemüveg pihent, de a konzervatívabb fajtából. Lábain szörnyen magas sarkú cipő pihent; ő maga pedig már az 50-es éveiben járhatott, de ez nem igazán látszott meg rajta. Csinos nő volt, minden bizonnyal sok hozzá hasonló korú férfinek megakadt rajta a szeme; de szépségét az arcán ülő fáradtság és fájdalom csúfította meg.
- Niall James Horan? - A nő hangja halk és remegő volt, de egyben határozott is. Minden bizonnyal nem tudott mit kezdeni a helyzettel, inkább el sem jött volna, de a cél érdekében mindenre képesnek tűnt.
- Igen. Ön pedig... - Kínos helyzet volt, ugyanis Liam nem mondta meg a nő nevét, így nem tudtam, hogy hogyan szólítsam, de szerencsémre mosolyogva kisegített.
- Dr. Cole, vagy, ahogy itt Londonban ismert voltam: Dr. Zore.
- Nagyon örülök, hogy megismerhetem, hatalmas reményeket fűzök önhöz, asszonyom.
- Még nem biztos, hogy tudok segíteni, de mindennel megpróbálkozom.
Beljebb engedtem és elkértem a zakóját, ő pedig ledobta a cipőjét. Felajánlottam neki Winter papucsát, amit el is fogadott, mielőtt még bementünk volna a nappaliba. A kanapé helyett az ebédlőasztal egyik széke mellett döntött, így én is ott foglaltam helyet, pontosan vele szemben.
- Kaphatnék esetleg egy kávét? Még nem vagyok hozzászokva az időeltolódáshoz.
- Természetesen. Hol is lakik most pontosan?
- Michigan állam egyik kisvárosában vagyok pszichológus. Nem akartam kiköltözni, de a barátnője édesapja tett róla, hogy semmi okom ne legyen a maradásra.
- Kérem, tegezzen nyugodtan, Dr. Cole.
Letettem elé a kávéját, amiből azonnal nagyot kortyolt. Fentről továbbra is csak csend szűrődött le, aminek most örültem is, mert nem tudtam, hogy milyen állapotban lesz Wi ha felkel.
- Niall, ugye tudod, hogy milyen nagy fába vágtad a fejszédet? Nem okos dolog David Spoonnal szembeszállni.
- Tisztában vagyok vele doktornő, de már évek óta keseríti meg Winter életét, és szeretném végre biztonságban tudni a barátnőmet.
- Tényleg, Winter hogy viseli? Mi történt vele?
- Remélem elég magyarázat az önnek, hogy, ha nem sietek a megoldással, akkor a zárt osztályon fog kikötni. 
A doktornő biccentett egyet; tekintetében sajnálat ült. Nem akartam, hogy bárki is sajnáljon engem, vagy esetleg Wintert. Mi megvoltunk, mindig ott voltunk egymásnak bárkinek is történt baja; nem kellett nekünk az, hogy mások lenézzenek azért mert történnek velünk rossz dolgok. Barna táskáját az asztalra tette és kivett belőle egy mappát, amit elém csúsztatott. A címkén David Spoon neve volt, így azonnal tudtam, hogy mi az, amit most kaptam. Ott hevert előttem minden anyag Wi apjával kapcsolatban, amiről a nő tudott. A zárójelentés, a megyjegyzések, a beszélgetések tartalma. Minden, amire szükségünk volt.
- Ajánlom, hogy siessen a rendőrségre, mert csak a héten vagyok Londonban; és szerintem fel fognak kérni tanúskodni a bíróságon - fűzte hozzám utolsó szavait.
Felállt az asztaltól, én pedig még mindig lesokkoltan ültem a helyemen. Megkaptam az utolsó bizonyítékot, aminek segítségével már feljelenthettem Davidet, és meg is nyerhettük a pert. Mikor ez eljutott az agyamig, hirtelen felpattantam a székről. A nő épp a kabátját kapcsolta be az előszobában, mikor odaértem.
- Köszönöm - lihegtem kissé, mert idáig futottam.
- Megérdemli végre az a lány, hogy teljes és örömteli életet éljen.
Megveregette a vállam és egy apró mosolyt küldött felém, majd elment.

Reggel arra ébredtem, hogy valaki apró csókokat lehel az arcomra. Mosolyogva kinyitottam a szemem, és megragadva Winter derekát magam alá fordítottam. Vigyor ült arcán, aminek kifejezetten örültem a tegnapi eset után.  Kezemet hasára simítottam és úgy csókoltam meg. Pocakja már kerekedett kissé, de nem eléggé ahhoz, hogy ruhán keresztül észre lehessen venni.
- Jobban vagy? - érdeklődtem susogva, miközben egy puszit nyomtam az orrára.
- Igen, és... sajnálom. - Tekintetében könnyek ültek és éreztem rajta, hogy tényleg bűntudata van a dolog miatt.
- Tudod, hogy ezt nem nekem kell mondanod, hanem Eloisenak. Jó lenne, ha megbeszélnétek ma.
- Felöltözöm és találkozom a lányokkal.
- Én addig elmegyek a rendőrségre - közöltem a tényt csak úgy, de tudtam, hogy azonnal megérti.
Szemei szinte rögtön felcsillantak, hiszen jól tudta, hogy csak akkor megyek az őrsre, ha megvan az összes bizonyíték ahhoz, hogy Davidet jó időre a dutyiba vágják.
- Tegnap este megjelent nálunk valaki és a kezembe adta a kirakós utolsó darabját. Még ma feljelentem azt a férget, és nem kell aggódnod tovább, Wi.
- Köszönöm, Niall.
Felült és karjait nyakam köré fonva szorosan magához ölelt. Nekem nem is kellett több, csak hogy érezhessem az illatát és testét összetapadni az enyémmel. Imádtam, amikor megölelt, sokkal jobban, mint a csókokat, mert ez bensőségesebb volt. Éreztem, ahogy a szíve hevesen dobogott; ahogy mellkasa fel-le emelkedett. Összeolvadtunk és ez volt a világ legjobb érzése.
Winter előbb elment, mint én, mert nekem meg kellett várnom Liamet és Louist, akik mindenképp velem akartak jönni. Nem ellenkeztem, számomra is jobb volt, hogy volt mellettem valaki, és nem egyedül kellett állnom a rendőr gyilkos tekintetét, amivel szemben találtam magam az irodájában.
- Szóval azt mondja, hogy ez a férfi, akinek már több előző ügye is volt velünk, még mindig nem állt le? - érdeklődött a férfi mély hangján. Tiszteletet parancsoló és felsőbbrendűségét jelzően tekintett hármunkra, miközben az előtte elterülő papírra firkantott pár jegyzetet.
- Igen. A barátnőmet, gyermekkora óta bántalmazza és ezt Winter is és David is igazolni fogja. Ha a férfi nem, akkor sincs baj, mert van bizonyítékunk - nyújtottam át neki a kék és piros mappát, amelyben minden benne volt, azzal a levéllel együtt, amit pár napja Winter kapott tőle.
- Ez tényleg elég hihetőnek tűnik, főleg ha megnézem az előző ügyeit. Fel tudjuk keresni a pszichológust, akihez járt? Meg kéne jelennie a tárgyalásokon.
- Persze, itt van Londonban, és itt is marad még egy hétig, direkt emiatt.
- Rendben. Akkor már csak alá kell írnia a papírokat és közölnie kell a barátnőjével, hogy neki is tanúskodnia kell. Valamint önnek is Mr. Horan.
Aláfirkantottam a papírokat és a fiúkkal még írtunk pár autogrammot, mert az őrsön dolgozók közül sokak gyermeke odáig volt értünk. Boldogan tettük, mert végre célegyenesbe értünk, és ez volt a legkisebb, amit megtehettünk azért, hogy a rendőrök segítsenek nekünk.
- A tárgyalás minden bizonnyal 5-10 napon belül lesz, addig jó lenne, ha senki sem hagyná el a várost, vagy az országot - közölte velem a férfi, miután visszajött a főnökétől. Ezek szerint elfogadták a feljelentésem.
- Rendben, beszélünk a menedzserrel és kérünk még egy kis haladékot. Minden bizonnyal tudjuk később kezdeni a turnét - biccentettem rá a dologra, mert jól tudtam, hogy emiatt közölte velem a dolgot. Már alig volt vissza 1 hetünk a turné előtt, és szinte éreztem, hogy pont akkor lesz majd a tárgyalás, amikor nekünk elkezdődik ez az egész felhajtás. Beszélnem kellett Paullal.
- Ugye tisztában van vele, hogy ez a férfi mennyire veszélyes? Hogy ha nem sikerül rács mögé juttatnia biztos, hogy sokkal jobban fogja terrorizálni a lányt?
- Az nem fog megtörténni. A pasas mindenképp a börtönben végzi. Lehetetlen, hogy kihúzza magát az ítélet alól.
- Legutóbb egy Scott nevű férfi tette le érte az óvadékot, mi lesz, ha most is megteszi majd?
Scottról el is feledkeztem. Ellene viszont nem volt sajnos semmi bizonyítékunk sem. Lou és Liam idegesen pillantott rám, ők is épp olyan tanácstalanok voltak ebben az ügyben, mint én.
- Igazából Scottot is fel kellene jelentenünk, mert elrabolta Wintert pár hete, de sajnos nincs ellene semmiféle bizonyítékunk - dörzsölte a homlokát Lou.
- Szemtanú esetleg? Vagy a helyszín megvan? Mert akkor ott esetleg találhatunk nyomokat.
- Winter tudja, hogy hol volt, mert régen az volt a kedvenc helye. Mélyen az erdőben egy kis ház, vagy mi - motyogtam, és próbáltam elhessegetni a rosszkedvem. Össze kellett jönnie ennek az egésznek, nem hagyhattam, hogy tovább rontsa az életünket ez a két ember.
Hirtelen elöntött a méreg, hogy mi lesz ha nem sikerül és csak még nagyobb bajt hozok Wi fejére. Vissza akartam vonni az egészet, mert tudtam, hogy Scott mindenképp leteszi az óvadékot David esetében, mert ők együtt dolgoznak. Felkaptam a dzsekimet a székről és kimentem az épületből nem törődve azzal, hogy a két haveromat magam mögött hagytam. Amint kiléptem az ajtón és magamba szívtam a friss levegőt még idegesebb lettem. Hangosan felordítottam ezzel magamra vonva minden ember figyelmét aki az utcán sétált, de nem érdekelt.
- Nyugodj meg, el fogják kapni Scottot - tette kezét a vállamra Louis. - Amúgy pedig ne itt add ki magadból a haragod, mert mész az újságokba.
- Nem érdekelnek most az újságok, Lou. Ha Davidet elítélik aztán pedig kiszabadul idő előtt, akkor meg fogja bosszulni a dolgot, és nem akarok még nagyobb bajt okozni Winternek, érted? Így is teljesen ki van borulva, tegnap is észrevehetted!
- Tudom, hogy nem akarod, de higgyél már egy kicsit a rendőrök munkájában, Niall!
Louisnak valamilyen téren igaza volt, de ez mégsem nyújtott elég biztonságot számomra. Miután Liam is megérkezett és közölte velem a további részleteket beültünk a kocsiba és hazahajtottunk.
- Winter semmiképp sem tudhatja meg, hogy Scottot nem biztos, hogy sittre tudjuk vágni - szóltam rá a fiúkra a kocsiban, mert láttam, hogy a mennyasszonyom már itthon van.
- Nem mondunk neki semmit, de ugye tudod, hogy semmi jó nem sül ki a hazudozásból? - húzta fel szemöldökét Louis, és értettem, hogy mire gondolt, de ebben az esetben tényleg nem volt igaza.