II./VIII. - Niall hazatér

Üdvözlök Mindenkit! :)

Igen, megérkeztem; de hatalmas késéssel. Sajnálom, csak minden összejött - első hét, napi nyolc óra - és a hétvégén sem voltam itthon. Ami még negatívum, hogy a következőn sem leszek, és hétköznap abszolút nincs időm írni, most is a tanulás kárára töltöm el ezt a pár percet a gép előtt. Minden esetre, majd jövök, kérlek legyetek türelemmel. 

A sulival kapcsolatban, sikerült immár beilleszkednem, és az első hetem elég érdekesre sikeredett - rengetegszer eltévedtem. Minden esetre minden klassz, csak rengeteget kell tanulnom, most is azt fogom csinálni. 

A részekkel kapcsolatban még annyit, hogy most pár fejezet erejéig kicsit nyugodtabbak lesznek a kedélyek, és ismét visszatérünk a "minden happy" életmódhoz. Remélem ez megnyugtat titeket, de higgyétek el, tartogatok még meglepetéseket a tarsolyomban. 

A mostani publikált sorokhoz még annyi fűznék, hogy kaptok egy kis pikáns visszatekintést a múltba, aminek remélem örültök majd. Na, most, hogy eljárt a szám, jó olvasást, és majd érkezem. xxx. 

"A szeretet a legfontosabb. Ha szeretet van, minden egyéb érdektelenné válik."

~ Winter ~

Mielőtt Louis elment volna, a lelkemre kötötte, hogy a fiúknak semmiképp nem árulhatom el, hogy itthon van, Londonban. Mindezt csupán azzal magyarázta, hogy gondoljak bele, hogy mi lett volna, ha Niall tudja meg előbb azt, hogy elraboltak. Én azonnal megértettem az egészet, és magamban azt is megfogadtam, hogy a dologról egy szót sem ejthetek barátomnak, mert inkább töltöm vele a következő koncert előtti időt békességben és szeretetben, mint aggodalomban és dühöngésben. 

Igazából még én sem emésztettem meg a történteket. Azt, hogy apám becsapott és Scott kezeire juttatott; hogy... Scott. Talán benne csalódtam a legnagyobbat az évek folyamán. És nagyon úgy tűnik, hogy jobb, ha megfeledkezem a számomra kedves emlékeinkről, mert bizony, ez már nem az a fiú, aki segített nekem homokvárat építeni, miután mások szétrombolták azt. Ő már csupán egy bűnbanda tagja, és az apám segédje. Mindössze ennyi, semmi több. 

Az eget esőfelhők borították be, nem hagyva utat a napfénynek, így muszáj volt lámpát kapcsolnom, azért, hogy el tudjam olvasni a receptet. Lou nem árulta el, hogy mikor érkeznek meg a többiek, de mindenképp valami finomsággal akartam hazavárni Niallt; és a húgom is éhes volt már. Én kértem, hogy maradjon itt, és ne menjen vissza anyáékhoz; ő pedig beleegyezett, de úgy, hogy ha jön Harry azonnal elmegy hozzá. Számomra teljesen mindegy volt, hogy nálunk vagy Harrynél raboskodik; az egészben az volt a lényeg, hogy biztonságban legyen. 

Miközben feltettem a vizet a tésztának, további sajtot és paradicsomot tettem hozzá a szószhoz, mely immár olyan állagúvá vált, mint kellett neki. Eddig mindig anya készítette ezt ebédre, és jól emlékeztem az ízére, de ez most valahogy másabb lett; talán azért, mert a saját két kezem munkája. Illata belengte az egész házat, ezzel lecsalogatva az emeletről Eloiset, hogy végül helyet foglaljon mellettem a pultnál és kíváncsian figyelje további tevékenységeimet. 

Kulcszörgés zaja ütötte meg a fülünket, Eli pedig már rohant is az ajtóhoz, hogy megfelelően üdvözölje Harryt. Nekem muszáj volt a tészta mellett maradnom, de jól tudtam, hogy hercegem úgyis megtalál a konyhában. Nem is kellett sokat várnom, két erős kar fonódott körém, s még az ebédünk isteni illata mellett is megéreztem az övét; azt az aromát, amelyet képes lettem volna egész életemen keresztül szagolgatni. Lejjebb vettem a lángot a lábasok alatt és megfordultam, hogy elvesszek a kék szempárban. 

- Szia - súgta csendesen, miközben homlokát az enyémnek támasztotta. Kezeimet mellkasára helyeztem, és megéreztem szívének heves ritmusát. Ugyanazt produkálta, mint az enyém, s ez megmosolyogtatott. Lágy csókot lehelt ajkaimra, de számomra ez nem volt elég.  Többet és többet akartam, körbe akartam venni őt a szeretetemmel. Azt akartam, hogy tudja: Ő a legfontosabb ember a számomra. - El sem tudod hinni, hogy mennyire hiányoztál - közölte két csók között. Kezét becsúsztatta pólóm alá; mikor megéreztem bőrét az enyémen, kirázott a hideg és kellemes érzés járta át a testem. 

- Te is hiányoztál nekem. 

Kezeimet nyaka köré kulcsoltam és szoros ölelésébe bújtam. Mellkasunk találkozott, fejemet vállába temettem, ő pedig mélyen beszívta hajam illatát. Meg nem történtnek éreztem a tegnapi nap eseményeit; az elmúlt hónapok szenvedéseit. Ismételten csak mi ketten léteztünk és ez engem teljes mértékben kielégített. Másra sem volt szükségem, csak rá; hogy karjaiba zárva megvédjen mindentől és mindenkitől. 

- Mi jót főzöl? - érdeklődött mohó kíváncsisággal, és azonnal elvált tőlem, hogy megkóstolhassa a finomságot. 

- A-a. Nem eszel bele az ebédbe, Horan! 

Rácsaptam fakanalat tartó kezére, mire a benne lévő darált hús és sajt elegye kirepült a helyéről, és egyenesen az én felsőmön landolt. Eltátottam a számat, miközben ő letette a fakanalat, és bűnbánóan tekintett rám. Kezébe vett egy törlőruhát és már közelített, hogy letörölje, de én jól tudtam, hogy ha ezt most megteszi, akkor végképp nem fog kijönni a rózsaszín pólóból a folt. 

- Hozzám ne érj! - szóltam rá, még mielőtt bármit is tehetett volna. 

Otthagyva őt felrohantam a fürdőbe, levettem a ruhadarabot és miután leszedtem róla a húst, hideg víz alá tettem. Miután elzártam a csapot, tettem rá egy kis mosóport és hagytam, hogy álljon. Kiléptem a fürdőből és megindultam a hálószobánk felé, de ekkor Niall elkapott és a falnak nyomott. 

- Ugye most nem haragszol? - tekintetét végigjáratta rajtam, s elmosolyodott azon, hogy csak egy melltartó van rajtam felül. 

- Niall, én borzalmasan haragszom rád - közöltem vele szárazan, de mosolyomat nem tudtam kordában tartni, így lebuktattam saját magam. 

- Nos, a hazug kislányokat meg kell büntetni. Viszont jobb ötletnek tartom, hogy felvegyél valamit, mert... 

- Mert, mi? 

- ...mert ebédelünk - mosolyodott el gonoszan és azonnal el is engedett. Ő, maga is levette már a farmerjét és kényelmetlen ingét; s ezeket felváltotta egy fehér pólóval és szabadidőnadrággal.

Mikor beléptem a hálóba, az ágyon megláttam még ki nem csomagolt bőröndjét, így odaléptem hozzá és kihalásztam belőle egy felsőt. Amióta együtt vagyunk rászoktam arra, hogy a kényelmem érdekében valamelyik pólóját viseljem; s ehhez lassan kezdett ő is hozzászokni. Magamra öltöttem a világoskék darabot, és már épp kimentem volna a szobából, amikor meghallottam egy autó zúgását. Az ablakhoz léptem, s megpillantottam a fekete dzsipet, amint kifarol a felhajtóról és benne a húgommal és Harryvel együtt lassan eltűnik a távolban. Mosolyom arcomra fagyott, amint megpillantottam egy számomra nagyon is ismerős férfit átkelni az úton. Pislantottam egyet, s nem hittem a szememnek: a pasas, aki nagyon hasonlított apára, elpárolgott; mintha ott sem lett volna. Mély levegőt vettem, s az egészet betudtam pillanatnyi elmezavaromnak, és mindannak, amin eddig keresztülmentem; majd lementem az ebédlőbe. Az asztalon már ott gőzölgött a finom ebéd; valószínűleg Niall öntötte össze a tésztát és a szószt; így befejezve a nagy művet.
- Valahogy sejtettem, hogy ebben fogsz megjelenni. Párizsban vettem és tudtam, hogy neked is tetszeni fog - húzott magához óvatosan, s ismét végigmért.
Be kellett vallanom, tényleg nagyon tetszett a póló, és az, hogy ezzel ő is teljesen tisztában volt, kissé meglepett. Ennyire ismerne már engem? Több, mint valószínű.
- Szerintem együnk, és közben beszámolok a mai programjainkról.
Az asztalhoz vezetett, kihúzta nekem a széket, majd maga is helyet foglalt. Mert magának és  ízűen falatozni kezdett, miközben nem egyszer hümmögött, tudtomra adva azt, hogy ízlik neki a főztöm. Párszor összemosolyogtunk, de jó ideig csupán csendben falatoztunk; mindketten el voltunk foglalva a saját gondolatainkkal. Engem a programjaink foglalkoztattak és az, hogy ismét meglepetésként szeretné nekem mindezt feltárni; őt pedig valószínűleg valami más, mert elég komolyan meredt tányérjába.
- Valami baj van? - érdeklődtem csendesen, mikor kezét ökölbe szorította a fa asztalon, s hozzá összehúzta szemöldökét. Meglepődve tekintett fel rám, s elmosolyodott. Megtörtölte a száját, és miután átgondolta mondanivalóját, megszólalt.
- Ebéd után pihenünk egy kicsit, aztán 2-3 napra összecsomagolunk és elutazunk valahová - közölte egyszerűen, s bekapott egy újabb falatot reakciómra várva.
- Hová fogunk utazni? És mivel megyünk?
- A hely titok, de remélem, hogy örülni fogsz neki; a jármű pedig a banda saját gépe lesz, ami 5-kor indul velünk együtt. Ráérünk fél 5-re kiérni a reptérre, hogy utána nyugodtan bepakolhassunk és még be is mutathassam a pilótát, mert egy jó barátom.
- Rendben.
Örültem neki, hogy végre itt hagyjuk egy kicsit Londont és elmegyünk valahová, ahol nincs ott se apa, se Scott; de még a banda sem. Mosolyomat nem tartottam vissza, s belül is boldog voltam: tudtam, hogy mindenképp jól fog elsülni az egész. S a pozitív eredményhez annak is köze volt, hogy másnap ünnepeltük Niall szülinapját; amit csakis kettesben fogunk eltölteni. Már csak a gondolatért is odavoltam, hogy én kelthetem fel azon a reggelen, s forró csókkal köszönthetem; majd az egész napot együtt tölthetjük; s ünnepelhetünk.
- Holnap leszel 29. - Mosolyom nem lankadt, s mondatom hallatán maga is elvigyorodott, majd felállva mellém lépett. Mindketten végeztünk már az ebéddel; a maradék pedig még mindig ott gőzölgött a lábasban. Képtelen voltunk ennyit megenni, ugyanis én Eloise és Harry társaságára is számítottam.
- Igen, ezért megfelelően kell majd ünnepelnünk - kuncogott, miközben összeszűkítette szemeit és felállított a székről. Nevetnem kellett arckifejezésén, melyhez foghatót még nem láttam, ennek ellenére még hangosabb hahotázásban törtem ki, mikor hátára kapott és elvitt egészen a kanapéig.
Ledobott a heverőre, s felém mászva megcsókolt. Édesen falta ajkaimat, miközben kezével megkerestem felsőm alját; mely a combom közepe tájékán helyezkedett el. Hiányoztak érintései, és csókjától még mindig ugyanúgy libabőrös lettem, mint az első alkalommal. Pedig már eltelt egy jó idő azóta, hogy a kocsiban magához vont, tudatomra adva érzéseit. Ujjai lassan becsúsztak felsőm alá, s bőre találkozása az enyémmel eszembe juttatta az esténket, miután megismerkedtem a szüleivel.
"- Nem tudom, hogy hány meglepetést vagyok még képes elfogadni a mai napon - magyaráztam hangomat vesztve, miután Niall felvezetett az emeletre.
Szívem nagyot dobbant, mikor rám pillantott, s szemeimben olyat láttam, amit eddig még soha. Ajkait óvatosan megnyalta, s hallottam szaggatott levegővételeit is. Nem tudtam rájönni, hogy mégis miért ilyen ideges, ennek ellenére én is azzá váltam; és perzselő tekintetéből rájöttem, hogy nem akármivel készült nekem. Ismét előrefordult és kinyitott egy ajtót, majd felvezetett a mögötte megbújó lépcsőn.
Egy apró szoba szerűségbe léptünk be, melyet finom levendula illat töltött be. A falon egy fehér vászon terpeszkedett, előtte egy halom pokróc szépen leterítve, hogy olyannak tűnjön mint egy ágy. A fal mellett sorban gyertyák égtek, ezzel halvány fényt adva a szobának, mellettem pedig egy régi lemezjátszó állt. Nem tudtam mire vélni az egészet, de tudtam, hogy bármi is következzék ezután, imádni fogom.
Óvatosan Niall felé kaptam tekintetem, aki szintén engem méricskélt. Tekintete még mindig égett, ajkain halvány mosoly játszott. Idegesnek tűnt; talán túlságosan is, így vállaira helyezve a kezem közelebb léptem hozzá és adtam egy csókot a szájára. Fogával erősen belekapott alsó ajkamba, és kezeit szorosan körém fogva nem akart elengedni.
- Mire készülsz, Niall? - érdeklődtem suttogva, miután egy picit el tudtam tőle húzódni.
- Szeretném emlékezetessé tenni a mai estét - susogta ő is, és ismét rám pillantott.
Ekkor végre megértettem, hogy mit rejtett tekintete; szerelmet, tiszteletet és mérhetetlen vágyat. Libabőrössé váltam, amikor rájöttem, hogy mit szeretne; ennek ellenére én is épp úgy akartam, mint ő. Hosszút pislantottam beleegyezésmet tudtára adva, mire ő ismét elmosolyodott és megcsókolt.
- Vigyázni fogok rád, ígérem.
Ahogy végignézett az aprócska ruhába bújtatott testemen, egyszerre öntött el jó érzés, de egy aprócska félelem is. Ennek ellenére tudtam, hogy a mai estének mindenképp meg kell történnie; készen állok rá. Szeretem Niallt és semmi sem akadályozhat meg abban, hogy megtegyük. Lerúgtam a cipőmet, épp úgy, ahogy ő is, és egy pillanat múlva már karjai közé bújtam. Lassan csókolóztunk, kiélveztünk minden egyes mozdulatot és lélegzetvételt. Nem akartunk sietni és nem is volt okunk a dologra, az egész éjszaka előttünk állt. Szerelmemet megszabadítottam a pólójától, ő pedig lassan hátrébb lépkedett, addig, amíg meg nem éreztem a puha pokrócokat a lábam alatt. Egy pillanatra elszakadtunk egymástól, de csak addig, amíg Niall lehúzta rólam a ruhát, s a szoba másik felébe hajította. Melltartóban, bugyiban és harisnyában álltam előtte, de az utóbbitól is gyorsan megszabadított. Keze bejárta testem minden apró zugát, és ahogy rám pillantott szinte elolvadtam. Érzelmeit végre nem rejtette el, vágyát mély levegővétellel folytotta el, hogy továbbra is megmaradhasson ez a tempó. Láttam rajta, hogy már rég óta vágyott minderre, mégiscsak most kapott annyi erőt, hogy megtegye az első lépéseket felé.
- Gyönyörű vagy - búgta ismét, hangjában ámulatot véltem felfedezni.
Kihasználtam a pillanatot, hogy csak ott állt előttem és nézett; övéhez vezettem kezem és gyorsan kikapcsoltam, ahogy farmerjének gombjait is. A fekete anyag gyorsan földet ért, ő pedig kilépett belőle, majd ismét ajkaimra tapadt. Félrerúgta a nadrágot, térdhajlatom alá nyúlva pedig felemelt és letérdelve elfektetett a pokrócokon. A szoba hirtelen túl forrónak tűnt számomra, s Niall érintései még melegebbeknek, de élveztem minden egyes mozdulatot, csókot; s azt, ahogy testünk összetapadt."

Egymáshoz bújtunk a kanapén; engem csupán fehérnemű, Niallt pedig alsógatya borította; de mindez számunkra nem számított. Ujjaival lassan rajzolt köröket hasamra, mely immár kissé nagyobb lett; de még így sem tűnt ki a ruhám alól. A narancssárga takaró félig ránk volt terítve, s mellettünk halkan szólt a tévé. Semmi különlegesebb dolog nem történt köztünk, mégis sokkal jobban éreztük egymás szeretetét. Abban a pár érintésben, melyet egymás felé intéztünk benne volt minden, amit a másik tudtára akartunk adni; féltés és szeretet.
- Lassan pakoljunk, drágám - suttogta fülembe Niall, mielőtt még elaludhattam volna.
Az éjszaka nem sokat pihentem, túlságosan is valósan játszottak szemeim előtt a jelenetek; most pedig olyannyira fáradt voltam, hogy semmi kedvem sem volt ahhoz, hogy elutazzunk.
- Muszáj? - érdeklődtem csendesen, miközben ismét lehunytam szemeimet. Szerelmem apró puszikat nyomott a nyakamra és az arcomra, majd igennel válaszolt. Nem voltam teljesen kibékülve a dologgal; ennek ellenére felkeltem és miután visszevettem Niall pólóját, együtt felmentünk az emeletre, hogy összecsomagoljunk.

- Most komolyan? Ennyi ruhát szeretnél vinni három napra? A fenébe is Winter, le fog zuhanni a repülő, annyi cuccod van - fakadt ki Niall a két bőrönd láttán, melybe ruháimat süllyesztettem. Előtte csupán egy sporttáska pihent, teljesen megtömve, s tekintete oda-vissza járt köztem és a bőröndök között.
- Ha szolgálnál egy kis információval arról, hogy hová utazunk, akkor sokkal kevesebb ruhát kellene pakolnom! De így a hideg és a meleg időjárásra is fel kell készülnöm, valamint azt mondtad, hogy tegyek be valami csinosat is. És ne kiabálj velem Horan, mert megjárod! - kontráztam vissza, s lehuppantam a földre. Mellkasom előtt összefűztem karjaimat és magamban megfogadtam, hogy amíg meg nem érkezünk, addig többé nem szólok a barátomhoz.
A következő pár perc csendben telt el, mindketten saját magunknak adtunk igazat, és hiába jöttünk rá, hogy hülyeségen veszekszünk, mindkettőnk számára fontosabb volt a büszkeségünk.
- Ne haragudj, nem akartam kiabálni. És neked van igazad a dolgokkal kapcsolatban. Sajnálom - ült mellém, és fejét nyakam hajlatába temette. Cselekedetét mosolyogva fogadtam, és azon nyomban megbékéltem. Én magam is jól tudtam, hogy az egész csak egy kis idiótaság volt, amit a fáradtság okozott mindkettőnk számára.
- Nem haragszom.
- Szóval becsaptál, te kis... - kezdte, s ujját rám szegezve összehúzta szemöldökét, de nem fejezte be mondatát. Odahajolt hozzám és ajkait enyémre tapasztva a földre nyomott. Cselekedetén meglepődtem, de el is mosolyodtam, és hagytam, hogy azt tegyen velem, amit akar. Mellesleg már csak fél óránk volt vissza az indulásig.