II./VI. - Sikerülni fog!

Üdvözlök Mindenkit! :)

Nos, tudom, hogy ismét nem múlt el sok nap, de megint érkeztem egy új résszel. Izgalmakkal és érdekességekkel teli, mint az előzők. 

Írtátok, hogy kezdtek belekeveredni a dolgokba, de a következő rész majd a tisztázásról szól, s akkor remélem lassan kezd majd kirajzolódni előttetek a problémák száma és a megoldás kulcsa. 

A mai napon nagy öröm ért, amint megnyitottam a bloggert. Még régebben jelentkeztem egy blogversenyre, melyen 3. HELYEZÉST értem el a LEGFORDULATOSABB TÖRTÉNET kategóriában. Nagyon köszönöm az eredményt Happy Girlnek, és nektek kedves olvasóim, mert nélkületek nem sikerült volna, szóval ezen a helyen mind osztozunk, és az oklevélen is, amit kaptam! :)

Valamint, Pár napja jelentkezett Jessie T. Horan, akit Ninoo és Dothi kért meg arra, hogy készítsen nekem egy ajánlót a blogomról. A cikk elkészült, s ezt ti is megtekinthetitek itt. Nagyon szépen köszönöm a három lánynak a dolgot, főleg Jessienek! :) 

Nos, akkor érkezzen a rész, remélem tetszeni fog! ;)

xxx.

"Ne add fel. A kulcstartón is általában a legutolsó kulcs az, amelyik kinyitja az ajtót."

~Eloise~

A pillanat, ahogy Scott és Winter csókolóznak beleégett az agyamba. Pont akkor ébredtem fel, és ez a kép tárult a szemem elé, így nem is csodálkoztam, hogy megzavarodtam és hirtelen nem értettem semmit. Mikor aztán nővérem sikeresen eltávolította magáról Scottot, könnyekben tört ki, s rám kapta tekintetét. Megtörtnek és megviseltnek tűnt, de tekintetében még ott élt a remény apró szikrája - jól tudtam, hogy van ötlete a kiszabadulásunkra. Szorosan magamhoz öleltem, s halkan útnak engedtem saját könnyeimet, vigyázva, hogy ne ébresszem fel szipogásommal a már horkoló Scottot. Winter kiszabadított kezeivel magához ölelt, s szinte megfojtott, de tudtam, hogy pillanatnyilag erre van szüksége. Fogalmam sem volt róla, hogy hogyan került ide és, hogy mi zajlott le közte és fogva tartónk között, de egyben biztos voltam; most senki másra nem számíthatunk, csak egymásra.

- Kijutunk innen, ne félj - suttogta hajamba.

Sokáig ültünk így, de végül Winter megelégelte a semmit tevést. Eltolt magától, csendre intett és felállt. Fejével majdnem elérte a házikó tetejét, de ezzel nem törődve lépett Scott ágya elé. Fogalmam sem volt róla, hogy mégis mit keres, de jól tudtam, hogy az mindenképpen fontos lesz számunkra. Óvatosan áthajolt a fiún, megfogott valamit, ami az ágyon pihent, majd ellépett az ágytól. Kezében egy pisztolyt pillantottam meg, nem kis meglepetésemre. 

- Minek az nekünk? - súgtam, miközben magam is felálltam. Wi megrázta a fejét, majd az ajtóhoz lépett. megpróbálta kinyitni, de nem ment neki. - Be van zárva. Akkor is azt tette, amikor engem hozott be, de tudom, hogy hol tartja a kulcsot. 

A jobb sarok felé vettem az irányt, lábujjhegyre magasodtam és abban a ki résben kerestem a kulcsot, ami a tető és a házikó oldalát jelképező deszka között keletkezett. Ujjaim gyorsan rátaláltak az apró fémre, s én azonnal az ajtóhoz léptem, de félúton leejtettem. Hangosat koppant, mire az eddig folyamatos horkolás megszűnt; Scott pedig felébredt. 

- Mégis mi a fene folyik itt, lányok? - pattant fel gúnyos mosollyal az arcán. 

Mikor apa tegnap bemutatta nekem, fogalmam sem volt róla, hogy kicsoda ő. Még nagyon kicsi voltam, amikor a szüleivel Amerikába költöztek, de annyit megtudtam, hogy a nővérem számára sokat jelentett; szinte az egész gyermekkorát hozzá kötötte. Már az első pillanattól kezdve undorodtam a fiútól, s ez csak fokozódott, mikor kést tartva a nyakamhoz berángatott a házba. 

"- Most pedig itt maradsz, kislány - parancsolta, miközben lelökött a földre a sarokban. 

Dacos tekintettel meredtem rá, de addig nem mertem semmit sem tenni, amíg nála volt a kése. Azonban, amint ledobta azt a kis éjjeli szekrényére, azonnal ráugrottam a hátára és ott haraptam, ahol értem. Hangosan felüvöltött, sikerült fájdalmat okoznom neki. Lábaimmal körülfogtam derekát, kezeimet nyakát szorítottam, de tekintetemmel teljesen máshol jártam. Az ajtót figyeltem, mely még félig nyitva volt, s az gyönyörű menekülési lehetőségnek számított. Scott megindult hátrafelé, hátam pedig hatalmasat csattant a deszkán. Éreztem, ahogy gerincembe nyilallt a fájdalom, s kezeimmel egy másodpercre elengedtem nyakát. Neki ez épp kapóra jött, lelökte magáról lábaimat, megfordult és továbbra is a falnak nyomva tartott. 
- Kis cafka, mit gondoltál, hogy majd el tudsz menekülni? - kapott immár ő a nyakamhoz. Könnyeimmel küszködve meredtem szemeibe, melyekben most, mintha tűz égett volna. - Rosszul gondoltad, kicsikém. Azt pedig, hogy itt vagy, csak a nővérednek köszönheted - susogta a fülembe. Hajamat lelökte a nyakamról, így azt már semmi sem takarta. Éreztem meleg leheletét bőrömön, undorodtam már csak a gondolattól is, hogy hasonlóan érjen hozzám, mint Harry. 
- Mégis miért kéne neki köszönnöm? - nyögtem ki kérdésem, csak, hogy megmentsem saját magam Tőle. 
- Tudod, ha valaki nem engedelmeskedik Davidnek - engedett kicsit a szorításon, s lassan elhúzott a faltól - akkor csúnya vége lesz a dolognak. A drága Winternek még így is nagy szerencséje van, mert az apja nem akarja megölni, csakis elintézni, hogy Niall elhagyja és lelkileg összetörjön, mint egy cserép, amit véletlenül lelökünk a helyéről, s földet ér. 
Az ágyra lökött, és felém hajolva az arcomba mosolygott. Pár pillanat alatt végigfutott rajtam az összes Harryvel kapcsolatos élményem; és kezdtem őt nagyon hiányolni. Göndör haját, melybe mindig örömmel túrtam bele, széles mosolyát és gödröcskéit, mindenét. Szükségem volt rá, mint a toronyban rekedt Rapunzelnek a hercegre, aki megmenti. 
- Csakhogy Niall nem fogja olyan könnyen elhagyni Wintert - mosolyodtam el most én, de kedvemet rögtön elvette válasza. 
- Ez a bizonyos Niall nem ismer engem, egy szóval nem tudja, hogy az uokatestvéretek vagyok. Elkattintunk pár hamis felvételt arról, amint épp csókolózunk Winterrel; még akkor is, ha ez mélységesen undorító; és készítünk egy papírt mellyel igazoljuk, hogy a gyerek igazából tőlem van. Na, ehhez mit szólsz hercegnő? 
Lélegzetem elakadt. Kezdtem felfogni a tervet, s annak piszkosságát. Tönkre akarják tenni a nővéremet, akinek még egy csalódás betenné a kiskaput; megzavarodna, s valószínűleg oly mértékben elveszíteni önmagát, hogy soha többé nem jönne ki a depresszióból. Meg kellett akadályoznom, hogy az megtörténjen."

Winter felemelte a kezében tartott pisztolyt, és Scottra szegezte. A fiú kissé meglepődött a dolog láttán, de egy pillanat alatt rendezte vonásait; mi több hangosan felnevetett. Nővérem keze remegett; kezdte elveszíteni önbizalmát, de továbbra is kitartott amellett, hogy megvédje magát. Rám tekintett és a kulcs felé bökött fejével, én pedig cselekedtem. Felkaptam az apró fémet a földről, és kizártam az ajtót.
- Menj ki, mindjárt jövök én is - utasított Winter.
Hangja cseppet sem remegett most már, tekintetét pedig bátran fúrta Scottéba. Tudtam, hogy van miről elcsevegniük, és abban is biztos voltam, hogy Wi meg tudja védeni magát, így kiléptem a szabadba és ott vártam tovább.
Fogalmam sem volt róla, hogy mi történhet odabent, mert lehalkították hangukat, de szinte biztos voltam benne, hogy olyan dologról folyik a csevely, amiről nekem nem kell feltétlenül tudnom. Azok a szavak csakis kettejükre tartoztak, s nem volt jogom ahhoz, hogy kihallgassam.  A mellettünk elterülő erdőt figyeltem és az ösvényt kerestem, melyen keresztül egyszer anyával visszasétáltunk egészen a városig. Egy lövés hangzott fel odabent, mikor megtaláltam azt, és pár pillanat múlva megjelent mellettem a nővérem. Karon ragadtam és futásnak eredtünk épp abba az irányba, ahol az ösvény volt. Pár ág kitakarta és immár néhol belepte a gaz, de legalább menekülésre jó volt.
- Csak a lábába lőttem önvédelem ként, és azért, hogy ne tudjon minket olyan gyorsan utolérni - magyarázta lihegve Wi, mikor már jóval bent jártunk a rengetegben.
Biccentettem egyet, s hátrafordultam, hogy megnézzem: Scott követ-e minket, de senkit sem láttam. Winter a zsebébe nyúlt, majd kivette onnan csörgő telefonját. A képernyőn Louis neve villogott, s az SMS szövegének egy része. "Már itt vagyok Londonban és épp hozzád..." Winternek épp ennyi kellett, azonnal benyomta a hívás gombot a mobilon.
- Louis, értünk kell jönnöd. Hogy mi történt az most nem érdekes, a lényeg, hogy legyél pár percen belül a londoni erdő melletti főútnál. Ne érdekeljen, hogy hogy kerültem ide, csak gyere; nincs sok időnk!
Megmenekültünk.

~Harry~

Kezemben még mindig a szálloda vezetékes telefonját szorongattam, és idegesen vártam, hogy Kate visszatérjen. Liam, Niall és Zayn nyugtalanul pislogtak felém, de közben tudtam, hogy azon gondolkoznak; vajon miért lépett le ilyen hamar Louis. Mindig úgy szoktuk csinálni, hogy amint vége a koncerteknek és mehetnénk haza Londonba, egy napot még itt maradunk és pihenünk egy kicsit, de ő már kora reggel lelépett azzal az indokkal, hogy a szüleihez megy. A dolog kicsit hihetetlennek tűnt, mert még Paul sem tudott róla, hogy Lou bármikor is beszélt volna a családtagjaival az utolsó két hétben, s másképp nem beszélhették meg barátunk hazatértét.
- Igen, meg vannak még a papírok - szólalt meg ismét Kate, én pedig megkönnyebbülten felsóhajtottam. - Harry, én csak azt az egyet nem értem, hogy minek kellenek ezek nektek. Nem igazán tartozik rátok, hogy mi áll ezeken a papírokon.
- Tudom, Mrs. Spoon, de higgye el nem a magánéletükbe akarunk bekontárkodni, csak szükségünk van az információkra.
- Remélem megérted, hogy nekem ennél egy kicsit bővebb okfejtésre van szükségem, drágám.
- Rendben.
Mély levegőt vettem, miközben összetalálkozott a tekintetem Niallével. Jól tudta, hogy miről van szó, s csak bólintott, ezzel jelezve, hogy elmondhatom, amit Kate tudni szeretne. Zayn felállt és kiment a konyhába, Liam pedig kihúzott háttal, mereven ült a kanapén és várta a folytatást. Szemei aggodalmat tükröztek, de én nem féltem. Ha a barátnőm és a nővére sorsáról van szó, akkor nem fogok meghátrálni!
- Valószínűleg Ön is tud róla, hogy a férje, David, miképp bánt Winterrel.
- Igen, tisztában vagyok a dologgal és engem is mélységesen bánt, mert Winter mindennél többet jelent számomra.
- Ebben az esetben nem fog szörnyülködni, ha azt mondom, hogy mindenképp börtönbe akarjuk juttatni őt. Niall képtelen elviselni, hogy mit tesz Winterrel, én pedig féltem Eloiset, mert ki tudja, hogy mikor kerül sorra Ő, és ki tudja, mit fog vele tenni...
- Elit nem fogja bántani. Én tudom, hogy miért teszi ezt Winterrel, és jó helyen kutattok, mert ezekben a papírokban tényleg rátalálnátok a válaszra - vágott a szavamba Kate, de én még nem éreztem sínen magunkat. Jövő időben beszélt és ez nem tette tisztábbá a helyzetet. Pár pillanatig mindketten hallgatunk, de szinte láttam, amint a papírokat nézve fontolja át a dolgokat.
- Szükségünk van azokra az iratokra Mrs. Spoon. Ha szeretné megvédeni a további traumáktól a lányát, akkor segítsen nekünk.
Ismét csend lett a vonalban. Már azt hittem, hogy letette de ekkor meghallottam, hogy halkan szipog, s szívemet elöntötte a félelem. Nem akartunk mi fájdalmat okozni neki, sőt, inkább meg akartuk szabadítani egy vadállattól, mégis így reagált a dolgokra. Zayn immár visszatért hozzánk, Liam pedig hátradőlt a kanapén és szomorú arccal mélyedt el gondolataiban. Niall szemében még ott bujkáltak a remény apró sugarai és én sem akartam feladni.
- A férjem nem volt mindig ilyen, és remélem megérted Harry, hogy nem akarom elveszíteni őt. Sajnálom, de nem adhatom oda az iratokat - suttogta halkan, s azon nyomban letette a telefont.
- A fenébe - vágtam én is az asztalhoz a kagylót, majd felálltam, próbálva türtőztetni magam.
Eddig minden összejött, és talán már csak ez az egy dolog hiányzott ahhoz, hogy összeálljon minden és végre megszerzzük azt, amire szükségünk van. Erre most itt vagyunk, ebben a szobában és csüggedten hallgatjuk a csendet, mert a célegyenesben seggre ültünk. Talán nem rám kellett volna bízni ezt a feladatot. Liamnek sokkal jobban ment volna a rábeszélés, és ő még meg is tudta volna vigasztalni Katet.
- Ne hibáztasd magad, gondoltuk, hogy nem lesz könnyű menet - veregetett hátba Niall, és egy bátorító mosolyt küldött felém.
- Semelyikünknek nem jött volna össze. Viszont nem szabad csüggednünk, mert legalább erről a Scott gyerekről tudjuk, hogy kicsoda - mosolyodott el Liam is.
A papírok felé pillantottam, és rájöttem, hogy én még nem is láttam őket. Leültem a szabad fotelbe, és belekortyoltam a már kihűlt kávémba. Az ölebe helyeztem a szinte három darabból álló dokumentum sorozatot és lelkes olvasásukba kezdtem.

Scott Spoon
Született: 1990. augusztus 27-én
Édesapja: Alex Spoon
Édesanyja leánykori neve: Brenda Jameson (elhunyt: 1990. augusztus 27, szülés közben)
Testvére: nincs
Felesége, gyermeke: nincs

Bűnlajstroma:
Nem büntetett:
- bolti lopás 15 évesen
- betörés egy híresség villájába 17 évesen
Büntetett:
- megkéselt egy nőt az aluljáróban = 6 hónap szabadság vesztés
- drogkereskedelem = 2 év szabadságvesztés
- múzeumi betörés = csupán óvadék
-  félresikerült bankrablás = 5 év szabadságvesztés, óvadék nélkül
- a saját édesapja meggyilkolása = 3 év szabadságvesztés, óvadék nélkül

Szemeimet tágra nyitva újraolvastam a fontosabb információkat, s nem akartam hinni íriszeimnek. Hogy hozhatott össze ennyi bűntényt, egy velünk egykorú srác?
- Ez most komoly akar lenni? - érdeklődtem Zayntől, mivel most már csak ő tartózkodott a nappaliban.
- Igen, haver. Én is meglepődtem, de nem lehet mit tenni. Elég kemény dió a srác, de reménykedjünk benne, hogy csak annyi köze volt Davidhez, hogy kihozta a börtönből. Mondjuk nem is tudom, hogy hogyan kerülne ide, mert New Orleansban lakik.
Megkönnyebbülten elmosolyodtam. Ezt a taplót egy óceán választotta el tőlünk, és nem volt okunk aggodalomra. David valószínűleg csak akkor hívta, ha bajban volt és nem fordulhatott senki máshoz. Szemeim előtt felderengett Eloise képe, amint megremeg érintésem alatt, de mosolya nem lankad, csakis boldogságot sugároz.
Nem csak Niallnek és Winternek nehéz ez az egész, minket is szinte szét tép és megemészt az érzés, hogy nem lehetünk együtt. Soha nem éreztem ilyet, mindig is a pár hónapos vagy egy éjszakás kalandok híve voltam, de most már tudom, hogy sokkal jobb, ha van valaki, akire számíthatunk és akit hiányolhatunk. Őrületes érzéseket hozott ki belőlem, az, hogy nem volt mellettem néha meg akart fullasztani, de mégis megmaradtam a régi önmagamnak és ez ismételten egy pozitív pont volt számára. Utáltam - és a fiúk is - amikor egy lány miatt olyanná váltam, aki nem én vagyok. Vagy túlságosan ragaszkodóvá váltam, annyira megőrjített a lány, vagy pedig kihozta belőlem a legrosszabbat is, de Eloise semmi ilyet nem váltott ki belőlem. Tisztán és igazán szeretem őt, és bármit megtennék érte.
- Louis telefonált, hogy odaért Doncasterbe - tájékoztatott Liam, aki ismét csatlakozott kis társaságunkhoz és bekapcsolta a tévét.
- Ne haragudj, amiért elszúrtam a dolgot. Neked kellett volna beszélned Mrs. Spoonnal, nem nekem - motyogtam halkan. Nem tudtam, hogy miért, de úgy éreztem, hogy bocsánatkéréssel tartozom mind neki, mind Niallnek.
- Nekem még ennyire sem ment volna a dolog, mert engem nem ismer, ahogy Zaynt sem. Niall hívása miatt pedig valószínűleg kiakadt volna, mert kissé szétszakadt a családja, s ezért őt hibáztatja.
Hálás voltam, amiért sikerült elhitetnie velem, hogy nem hibáztam.