II./III. - Örökbefogadták?

Üdvözlöm Minden Kedves Olvasómat!

Már ha maradt olvasóm. Tudom, hogy ismét nem jelentkeztem rengeteg ideig, de gondolom megértitek, hogy nyár van. Más indokot most nem tudok felhozni késésemre. Őszintén sajnálom, de remélem, hogy a résszel kárpótolni tudlak titeket.

Sokat szenvedtem vele, többször is újra kezdtem, és még most sem érzem tökéletesnek, de bennem van az, hogy végre mutassak számotokra valamit a történettel kapcsolatban, így nem akartam tovább várni a publikálással. Két szemszögből írtam, először Louiséből, majd Winteréből.Sok új dologra fény derül, remélem titeket nem fog annyira sokkolni, mint a szereplőket, de bízom abban is, hogy kissé átértelmezitek majd az egyik karaktert.

Hálás vagyok a plusz feliratkozókért, immár 40-en vagyunk! A szám számomra sokkoló, még soha nem volt ennyi olvasóm, de azért jól esik hangoztatni a szüleim előtt. Jócskán túl vagyunk a 15000 kattintáson is, ami szintén egetrengetően sok, szóval teljesen le vagyok nyűgözve! :)

Köszönöm, hogy olvastok, hamarosan jövök!

"Az életben nem lehetünk meg kompromisszumok nélkül. Alkalmazkodnunk kell másokhoz is. De nem szabad olyan kompromisszumokat kötni, amelyeket nem tudunk elviselni."

~Louis~

Az ember azt hinné, hogy, ha valaki hibázik, akkor tanul a dologból. Erre fel Niall ismét azzal próbálkozik, hogy Winter háta mögött szervezkedjen, és mindent eltitkoljon barátnője elől. Nem tudom felfogni, hogy mégis miért olyan jó érzés valaki számára az, ha egy titkot őriz. Az pedig felháborító, hogy Liamet beavatta, minket pedig nem; pedig szerintem többen gyorsabban végezhetnénk a munkával.

- Én nem fogok többet hazudni neki, bármennyire is szeretnéd - közöltem a valós tényt Niallel lefekvés előtt. Winter elment letusolni, így sikeresen szerzett nekünk egy kis időt, hogy tudjunk beszélni.

Szőke bandatársam mélyet sóhajtott és hajába túrva helyet foglalt a konyhában. Itt tartózkodott immár Harry, Zayn és Liam is, így teljes volt a csapat. Mindenki érdeklődve figyelt minket, várva a folytatást és azt, hogy végre számukra is kiderüljön, hogy miről van szó már délután óta. Karjaimat mellkasom előtt összefonva vártam a reakciót, de mikor megszólalt eléggé meglepődtem.

- Adj 1 hetet. Csak addig had nyomozhassak tovább titokban, amíg haza nem térünk Londonba. Utána elmondok neki mindent a legkisebb részlettől kezdve.

Esedezve pillantott rám, szemeiben fáradtság és szomorúság ült. Bár tudtam, hogy most azonnal kellene véget vetni a dolognak, mégis át kellett gondolnom az egészet. Ha sikerül olyan bizonyítékot találni, amivel képesek leszünk börtönbe juttatni Davidet, akkor Winternek ezentúl sokkal nyugodtabb és boldogabb élete lehetne. Ha pedig nem találunk semmit sem, akkor sem veszítünk sok mindent, a balhét pedig Niall fogja elvinni.

- Rendben. Addig van időd, amíg meg nem érkezünk a londoni reptérre. Onnan viszont vagy azonnal a rendőrségre mész, vagy pedig Winterhez és beszámolsz mindenről.

- Köszönöm - biccentett, majd felállt és kezet nyújtott felém. Elfogadtam jobbját és fiúsan megöleltük egymást. Nálunk eddig tartott a harag, de ennek ellenére még mindig éreztem egy kis bosszúságot a dolgok miatt. - Megmondom Winternek, hogy Eleanorral mindent megbeszéltetek, hogy elsimítsam a hazugságodat, mielőtt még telefonálna a feleségednek.

Most rajtam volt a sor, hogy bólintsak. Valamilyen szinten kezdtem belátni, hogy tényleg csak jót akar Winek, bár még mindig nem voltam teljesen biztos a dologban. Niall kiment a konyhából, valószínűleg Winterhez, én pedig hirtelen szembetaláltam magam két értetlen és egy bosszús arccal. Liam tekintete égetett, és jól tudtam, hogy úgy gondolja: nem kellett volna beleavatkoznom a dolgokba, de nem tehettem mást. Amióta csak megismertem, a szívembe zártam a jólelkű és okos Wintert. Valóban olyanná vált számomra, mintha a negyedik kishúgom lenne, ezért is éreztem úgy, hogy nem akarom ismét összetörtnek látni.

Hajamba túrva felsóhajtottam és bementem a nappaliba, hogy egy kicsit tévézzek, de tervemet meghiúsította az a tény, hogy elment az áram. Még csak most vettem észre, hogy a korai esti órában félhomályban úszott az egész lakosztály. Így hát végül csendbe burkolózva üldögéltem egy kicsit, hallgatva a Nialléktől kiszűrődő boldog kacagást. A nap előző történéseit elfeledve elmosolyodtam a dolgon, majd visszavonultam a saját szobámba, hogy pihenjek egy kicsit. Még mindig kimerült voltam a tegnapi koncert után.

Az éjszaka közepén női sikítás hangjára ébredtem. Először azt hittem, hogy csak képzeltem, mert tudtommal nem volt semmiféle nő nálunk, de végül rádöbbentem, hogy Winter igenis itt tartózkodik, így kimásztam az ágyból és megindultam a szobájuk felé. Nem csak én voltam ébren, mert velem együtt Zayn is felébredt, így együtt indultunk meg a szoba felé. Onnan immár halk zokogás hallatszott ki és egy csitítgató hang. Tudtam, hogy Wi jó kezekben van, ennek ellenére mégis benyitottam hozzájuk. A szobában világos volt, így rájöttem, hogy visszajött az áram, de ezzel most nem nagyon törődtem. Winter Niall mellkasába temetve a fejét sírt, miközben szőke bandatársunk felénk kapta a fejét. Kissé megrázta a fejét, mely annyit jelentett, hogy "nincs semmi baj", de ez engem nem győzött meg eléggé. Kíváncsi voltam arra, hogy mi történt, és ahogy láttam ez motiválta Zaynt is mikor utánam jött.

- Mi történt? - suttogta a mellettem álló barátom. Hangjára Winter is felkapta a fejét, és ijedten tekintett ránk. Szemei vörösek voltak, szája reszketett, arcát pedig nedvessé tették könnyei. Amint rám nézett, ismét felzokogott, majd ügyet sem vetve ránk visszabújt barátja karjai közé.

- Rosszat álmodott - felelte Niall. Halkan énekelni kezdett, valószínűleg Winter kedvenc dalát, mert Ő lassan elhallgatott és immár csak szipogását lehetett hallani. Ott akartam még maradni, hogy több információhoz jussak, de inkább karon ragadtam Zaynt és kihúztam a szobából, magukra hagyva őket.

A nappaliban két másik álmos tekintettel találkoztunk össze, akik valószinűleg szintén a sikításra ébredtek, de lassabban jutott el a tudatukig, hogy kinek a hangját hallhatták. Amint megláttak minket, tekintetük kérdővé vált, Zayn pedig készségesen válaszolt nekik, amíg én a konyha felé vettem az irányt. Kinyitva a hűtőt előkaptam a délutáni eper-turmix maradékát és kitöltöttem egy pohárba, melyet azonnal ki is ürítettem. Jól esett az ital, kissé feledtette velem a fáradtságom, így végül miután felöltöztem Liam elé léptem. Kissé értetlenül meredt rám, de rájött, hogy mit szeretnék, így ő is felöltözött, majd együtt elhagytuk a lakosztályt. Szerencsénk volt, hogy a többiek visszafeküdtek aludni, mert különben őket is be kellett volna avatnunk, de így nyugodtan elsétálhattunk az egyik éjjel-nappal dolgozó gyorsétteremhez, hogy az éjszaka közepén rendeljünk magunknak egy jó erős kávét és egy szelet túró tortát.

- Nos, mit szeretnél? - érdeklődött Liam, bár tudtam, hogy sejti minden szándékom.

- Én is segíteni szeretnék nektek, szóval arra kérlek, hogy száz százalékig avass bele a dolgokba.

Liam beleivott a mai első koffein adagjába, miközben eltöprengett azon, hogy mégis mennyire jó ötlet engem beavatni mindenbe. Türelmem nem fogyatkozott, szinte már éreztem a győzelem édes izét, így mikor velem szemben ülő barátom elmosolyodott, azonnal tudtam, hogy nem a semmiért holdkóroskodunk. Fejemben azonnal megjelentek a képek, olyan szaftos sztorikról, amiket rá lehetne kenni Winter apjára, de mikor Liam megszólalt, azonnal felhagytam a képzelgéssel. Szavai kevesebb izgalommal kecsegtettek, mint vártam.

- Minden bizonnyal állíthatjuk, hogy Wintert örökbefogadták. David és Kate akkor vették őt magukhoz, amikor még csak pár hónapos volt. Azért tették ezt, mert Kate vizsgálati eredményei szerint a nő gyermek nemzésére képtelen volt. Végül kiderült, - szinte 2 héttel azután, hogy Winter a házaspárhoz került - hogy az orvos mindvégig hazudott a párnak. Ezután David természetesen teherbe ejtette Katet, és Winterrel valószinűleg azért bánt olyan cudarul, mert nem a saját gyermeke. Ezzel kapcsolatban még van mit kiderítenünk, Niall ezért is kért tőled haladékot.

Meghökkenten pislogtam Liamre, az agyam képtelen volt felfogni az előbb elhangzottakat. Szívembe sajnálat gyűlt Winter iránt, és azonnal meg akartam vigasztalni őt. Ekkor viszont egy olyan dolog jutott eszembe, hogy Ő valószinűleg még nem is tud a dologról. Hogy fog reagálni, ha mégis el jut hozzá a hír?

- Nem tudja igaz? - érdeklődtem, Liam pedig fejrázásával megerősítette gondolatomat. - Ha valaki elmondja neki, össze fog törni.

- Szerinted miért tartottuk titokban az egészet? Niallnek az volt az ötlete, hogy Winterrel együtt nyomozzunk, de mikor ezt megtudta, azonnal elvetette a dolgot.

A pultnál mosogató nő egy pillanatra ránk nézett, a mellettünk lévő asztalnál ülő férfi, pedig az újságját olvasta. Senki más nem tartózkodott a helyiségben, így hiába kerestem megnyugtató arcot, nem találtam. Fejemet tenyerembe temetve támaszkodtam rá az asztalra és még mindig az eddig hallott dolgokon gondolkodtam. Akaratlanul megjelent előttem Winter könnyáztatott arca, s szívem összeszorult. A túró tortára kapva pillantásom, felfordult a gyomrom. Hiába rendeltem meg a finomságot, tudtam, hogy most egy falat sem fog lemenni a torkomon. Kávémat szerencsére már elfogyasztottam, így kissé éberebben tekintettem az egész helyzetre, de talán épp ez okozta a fájdalmat, amit éreztem.

- Menjünk haza, Lou. Pihend ki magad és utána beszélhetünk a többiről. Ahogy látom ez most nagyon kikészített, hiszen jóban vagytok Winterrel - motyogta csendesen Liam, majd felállt és saját és az én tortámat fogva a pulthoz lépett, hogy becsomagoltassa.

Felálltam, az ajtóhoz léptem és ott vártam meg a barátomat, hogy együtt hazamehessünk. Betértünk egy kisboltba is, hogy beszerezzünk valami ennivalót, mert a nap vészesen emelkedett, és a srácok biztosan éhesek lesznek, ha felkelnek. A szállodában a csendes lakosztályunk fogadott, melyet még mindig a sötétség uralt. Biccentettem egyet Liam felé, aki a konyhába tartott, majd a szombámba mentem, hogy aludjak még egy jót.

Mikor felébredtem, már a legtávolabbi sarkok is fényben úsztak, így tudtam, hogy már a fél délelőtt elmúlhatott. Legnagyobb meglepetésemre csupán Harryt találtam otthon, aki a kanapén elnyúlva nézte a tévét.

- A többiek? - érdeklődtem, miközben a képernyőre kaptam a tekintetem. Valami szappanopera ment az egyik programon, s Harry azt figyelte nagy lelkesedéssel.

- Kivitték Wintert a reptérre. Már most vissza kellett utaznia, és sajnálja, hogy nem tudott tőled elbúcsúzni, de hagyott neked egy levelet. A konyhapulton van - válaszolta unottan, rám sem nézve.

Megszoktam már viselkedését, rég óta nem vagyunk olyan jó barátok, mint voltunk. Most mégis kissé bántott a dolog, de ezt mind ahhoz kötöttem, ami az éjszaka megtudtam. A hűtőből kikaptam pár palacsintát, ami még a tegnapi ebédről maradt. Megkentem őket nutellával, magamhoz vettem egy pohár tejet és a levelet, majd helyet foglaltam az asztalnál. Elfogyasztottam az első édességemet és ittam egy kortyot mielőtt felbontottam volna a borítékot. A félbehajtott papíron ékes betűkkel irt szöveg állt, és én azonnal belevetettem magam az olvasásba.

Drága Louis!

Sajnálom, hogy nem tudtam elbúcsúzni tőled, de remélem megérted, hogy vissza kellett térnem Londonba, és nem szerettelek volna felébreszteni, mivel az éjszaka te az elsők között ébredtél fel, mikor rosszat álmodtam. Úgy vélem neked nyugodtan elmondhatom, hogy korai távozásom másik oka az, hogy a szüleimmel kell találkoznom, mivel ők még nem tudnak a baba érkezéséről, és én kötelességemnek tartom, hogy értesítsem őket. Kérlek szépen, hogy az utóbbi dolgot Niallnek ne említsd, mert tudom, hogy mit reagálna a dologra, és szerintem ezzel te is tisztában vagy.

A második dolgot, ami miatt muszáj volt levelet írnom neked az a következő. Tudom, hogy szörnyen érdekel, hogy vajon mit álmodhattam, ami miatt olyan rossz lelkiállapotba kerültem. Ezt szintén nem mondtam el Niallnek, de úgy vélem, hogy ha neked megemlíteném, az vele szemben nem lenne fair, így sajnos téged sem tudlak tájékoztatni a dologról. Valószínűleg valamikor el fogom mondani, mert neked különleges szereped van a dologban, de ez az idő nem most jött el, így be kell érned ennyivel.

Amint hazaérsz Londonba, keress meg!

Ölel,

Winter.

A levél egy kis mosolyt csalt az arcomra, de ismét eszembe jutatta Liam mondandóját, így azonnal elszontyolodtam. Hogy lehet egy ilyen kedves lánynak olyan elszomorító sorsa, mint Winternek? A lift egy sípolással jelezte, hogy megállt, így azonnal tudtam, hogy a többiek már meg is érkeztek. Harry belépett a konyhába, majd töltött magának egy pohár narancslevet. A következő pillanatban már Zayn, Niall és Liam is ott ólálkodott körülöttünk elmesélve, hogy találkoztak egy csomó rajongóval a reptéren, így majdnem nem tudtak elbúcsúzni Wintertől, aki egész végig megilletődötten nézte a fiúkat és a köréjük csoportosuló lányokat.

- Mit irt a levélben? - ült mellém Niall. Szemei beesettek voltak, ami azt jelentette, hogy az éjszaka folyamán nem sokat aludt.

- Csak bocsánatot kért, ami miatt nem tudta megvárni, hogy felkeljek - mosolyogtam rá, majd üres tányéromat a mosogatóba tettem. Eddigre már ketten maradtunk a helyiségben, a többiek - a hangokból ítélve - videójátékozni mentek.

- Nem mondta el, hogy mit álmodott? - érdeklődött, s hirtelen a papír után nyúlt, de én gyorsabb voltam.

- Nem, nem szólt róla. Ha akarta volna, biztosan neked mondta volna el előbb.

- Az nem olyan biztos, mert mostanában neked több mindent elmondott.

Mélyet sóhajtottam és zsebrevágtam a borítékot. Niall kék szemeibe tekintettem és próbáltam egy kicsi megnyugvást sugározni felé, ami remélhetőleg sikerült, mert felállt és fáradtságra hivatkozva visszament a szobájába.

~Winter~

A tegnapi nap csodálatos volt; így utólag is jó ötletnek tűnt az, hogy Párizsba utaztam. Ami a legjobban érintett, az az, hogy Niall rettenetesen megörült a babának. Hiába aggódtam, mert minden rendben volt, és már azért is megérte az egész utazósdi, hogy láttam a hatalmas mosolyt az arcán.
- Merre vagy? - érdeklődött a telefonban Eloise.
- Sétálok anyáék háza felé, miért?
- Ó, akkor semmi. Ott találkozunk - rázott le, majd azonnal bontotta is a vonalat.
Ruhámat fújta a szél, s a fuvallat a hajamba is belekapott, de ennek ellenére még mindig fullasztó meleg volt, s a nap csak úgy ragyogott. A velem szembejövő emberek mind lenge ruhákat öltöttek magukra, csak úgy, mint én, hogy kivédjék a meleget. Amint a ház elé értem elfogott a félelem, hiszen azóta nem jártam itt, hogy legutóbb bulit szerveztünk. Mély levegőt vettem és lassan megindultam az ajtó felé, abban reménykedve, hogy apámat nem találom otthon. Becsengettem, s vártam pár pillanatot, mire Eli kitárta előttem az ajtót. Amint megpillantott szorosan karjai közé zárt, s mosolyogva érdeklődött, hogy mi volt Párizsban. Levetettem a cipőmet, és bementem a nappaliba. A kanapén ülve megtaláltam anyát és apát, valamint Lint, aki szintén érdeklődve tekintett felém.
- Kicsim - állt fel anya, s megölelt, majd a kanapéba tessékelt és kérdőn tekintett rám. Bizonyára tudták, hogy valamit mondani szeretnék, így csendben várták mondandóm.
- Nos, arról szerettem volna beszélni veletek, hogy hamarosan még több dolog meg fog változni körülöttünk, ugyanis ti nagyszülők lesztek - mosolyogtam anyára, majd félve apára tekintettem. Míg az előbbinek határtalan örömben úszott az arca, az utóbbi inkább meglepődött, majd elöntötte a méreg.
- Komolyan hagytad, hogy felcsináljon az az idióta sztárocska? - emelte fel a hangját apa, miközben felállt. Mélyet sóhajtottam és rávettem magam arra, hogy a szemébe nézzek.
- Az én életem, és igen, terhes vagyok. Niall pedig nem sztárocska, hanem egy igen komoly ember, aki sokkal jobb apa lesz nálad! - válaszoltam, majd megfogva a táskámat a bejárathoz léptem, hogy felhúzzam a cipőm és távozzak, de apa visszarántott és már emelte is a kezét. - Tessék, üss meg az egész család szeme láttára, legalább lesznek szemtanúim, ha elmegyek feljelenteni téged - köptem a szavakat az arcába. 
Egy perc alatt kihozta belőlem a dühös énemet, melyet soha nem láttam szívesen. Mögé kaptam a tekintetem és láttam, amint anya feláll és apa mögé érve megpróbálja elhúzni tőlem, de nem volt sikere; túlságosan is különbözött a súlycsoportuk. Lin és Eloise összenéztek, húgom pedig azonnal a telefonja után kapott, de eszébe jutott, hogy a lányokon kívül senkit sem tudott volna felhívni, így csalódottan el is tette. Bátran pillantottam ismét apám szemébe, de torkomban gombóc növekedett, s éreztem, hogy már nem sok erőm lesz visszatartani félelmemet. Hányinger keringetett, mely akkor sem múlt el, mikor apám elengedett és dühöngve bement a hálószobába. Felvettem a cipőmet és elhagytam a házat nem törődve vele, hogy Eloise még bent van.
- Hazaviszlek! - jött utánam Lin, s azonnal a kocsija felé kormányozott. - Jól vagy? Nagyon sápadtnak tűnsz - aggodalmaskodott, miközben beindította a kocsit és elindult a belváros felé.
- Kissé rosszul érzem magam, de ez csak a terhességgel jár. Egy újabb hányinger, ami pár perc alatt elmúlik - magyaráztam, s táskámban kotorászva előkaptam az émelygés elleni gyógyszerem, melyet még Perrie adott oda. Ő maga is használta, s így át tudta vészelni a hányással töltött időt. Időközben kezembe akadt a telefonom, s eszembe jutott, hogy még nem jelentkeztem le Niallnek. Már a hívás gomb felett tartottam az ujjam, amikor megálltunk. Észre sem vettem, hogy már megérkeztünk, pedig gyorsabbak voltunk a villámnál is. - Köszönöm szépen a fuvart, Lin! Majd jelentkezem - pattantam ki a kocsiból, s az ajtóig meg sem álltam.
Hallottam, amint a kocsi motorja ismét beindul, s barátnőm elhajt, de közben a kulccsal próbáltam kizárni az ajtót, mert sürgősen szükségem volt egy fürdőszobára. Amint beértem gyorsan ledobtam a cipőmet, s a táskámat a földre, és már rohantam is a fürdő felé. A WC kagyló felé hajolva kiadtam magamból mindent, s ez ismét rossz érzéssel töltött el. El sem tudtam képzelni, hogy hogy fogom átvészelni a következő 9 és fél hónapot. Hirtelen megijesztett a tény, hogy valószinűleg egész idő alatt egyedül leszek, maximum a lányok fognak társaságot adni nekem, hiszen Niall és a fiúk turnén lesznek. Könnyeim gyülekeztek, de egy kis vízzel megmostam az arcom. Nem lehettem depressziós Niall miatt, azt nem engedhettem meg magamnak. Vigaszom csupán annyi volt, hogy hamarosan hazajön, s legalább egy hetet velem tölt.
- Szia édesem, hazaértél? - érdeklődött Niall a telefonban. Hangja vidám volt, a háttérből pedig videójátékozás zaja csapta meg a fülem.
- Igen, már egy jó ideje, csak találkoztam Elivel - füllentettem, mert tudtam, hogy mit reagálna a tényre, hogy apámmal voltam egy légtérben. Igaz, Louisnak leírtam a levélben, de bíztam benne, hogy nem árul el.
- Furcsa a hangod, rosszul vagy? - riadt meg, de már elkésett az aggódással. Immár sokkal jobban éreztem magam, s azon gondolkodtam, hogy vajon mit ebédelhetnék. Valami olyanra volt szükségem, ami tele van kalóriákkal és édes. 
- Csak rosszul voltam. Te nem tudod, hogy milyen terhesnek lenni, Horan! 
- Bocsánat, de most le kell tennem. Készülődnünk kell az esti koncertre. Szeretlek, édesem - köszönt el, s a háttérzaj is megszűnt. Mire reagálni tudtam volna, addigra kinyomta, ezért csak az üres fürdőszobának motyogtam el egy "én is szeretlek"-et, majd kimentem a helyiségből.