II./I. - Hiányoztál

Üdvözlök minden kedves Olvasót! 

Visszatértem,méghozzá teljes mértékben, egy hosszú-hosszú résszel, melyhez hasonlót még nem alkottam (Wordben megnézve 5 oldalra sikerült). Bízom benne, hogy nektek is tetszeni fog, mert számomra ismét egy kedvenccé vált! :) Mint a címből is feltűnhetett, a második évadát kezdi a blog, amit egyelőre 20 részesre tervezek, de higgyétek el, hogy még sok minden történni fog. A részeket továbbra is hetente fogom hozni, így kb. októberre fogunk végezni a történettel. 

A nagy meglepi még várat magára, de hamarosan remélem, hogy az is megérkezik! 

Remélem nem várattalak meg titeket annyira - ha mégis így lett volna, akkor nagyon sajnálom, de még az elkövetkező 3-4 napban is van programom, csak nem bírtam ki a blogolás nélkül. Jelentkezett nálam pár elvonási tünet, de igazából nem volt olyan sok időm ezen rágódni, mert minden percem be volt táblázva. Ti pedig türelmesen vártatok, de így is eltelt több, mint 1 hónap, és úgy döntöttem nem húzom még huszadikáig! :) 

Be kell vallanom, hogy hiányoztatok; ti, mint olvasóim. Mégis éreztem, hogy van, aki velem van, hiszen nyolcan is kitöltötték a kérdőívet! 

A legfárasztóbb napjaimon is képesek voltatok mosolyt csalni az arcomra, a válaszaitokkal, de inkább beszéljenek a képek, mint én! ;) 

Sokan vagytok, akik már a kezdetektől velem vagytok, és ez számomra nagyon jól esett. Őszintén szólva eléggé meglepődtem, amikor kiderült számomra, hogy Niall a kedvenc szereplőtök! :) De végül rájöttem, hogy ha nem így lenne, akkor nem is olvasnátok... A véleményekről meg csak annyit, hogy imádlak titeket, és képesek voltatok könnyeket csalni a szemembe. Egy egész hónapon át dicsekedtem mindenkinek a válaszaitokkal, szóval határtalanul boldog vagyok! :)

 Winterre igazából mindannyian ugyanazt jelöltétek be, így úgy vélem, hogy akkor sikerült megmutatnom számotokra az ő egyéniségét! :) A befejezésre pedig még nem mondok semmit, de már ebből a részből is kiderül valami, szóval hajrá! :) 

Mégegyszer köszönöm a kedvesebbnél-kedvesebb válaszokat, nagyon sokat jelentettek nekem! :)

xxx. Cynthia T.  

 "A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet nem szűnik meg soha."

Feltűrtem a pólóm a tükör előtt állva és úgy simítottam végig hasamon. Még semmiféle jel nem volt észrevehető, pedig az orvos bebizonyította, hogy szívem alatt hordom gyermekemet. Eloise az ágyon ült és mosolyogva figyelte, ahogy próbálkozok megbarátkozni a gondolattal, hogy hamarosan már mindenki tudni fogja az igazságot, miszerint terhes vagyok. 

- Niall úgy fog örülni a hírnek - szólalt fel csendesen a húgom, aki szintén barátja hiányában szenvedett, hiszen már legalább 2 hete turnén voltak. Kezembe kaptam a polcon pihenő testápolót és bekentem vele a pocakomat, majd megigazítottam a pólómat és leültem Eli mellé. 

Kedvem lett ahhoz, hogy eljátsszak a gondolataimmal. Elképzeltem Niallt és magamat, amint kissé fáradtan, de boldogan küzdünk a szülők feladatával, miközben a kis csöppség egyre csak nő, majd végül ő is abba a korba ér, amiben most mi vagyunk. Mélyen felsóhajtottam és hátradőltem az ágyon. Hajam, fejem körül terült el, arcomon hatalmas mosoly virított, egyik kezem önkéntelenül a hasamra siklott. 

- Biztos vagy benne, hogy jól fogja fogadni a dolgot? - érdeklődtem idegesen, de a választ nem tudtam megvárni, mert azonnal a fürdő felé rohantam, hogy ismét kiadjam magamból, amit eddig megettem. Az orvos szerint normális az ilyen, én mégis tartok attól, hogy ez nem a terhességemmel van összefüggésben. 

- Jól vagy? - rontott be a fürdőbe húgom, de amikor meglátott azonnal megfogta a hajam, míg én a wc kagyló felé hajolva próbáltam csillapítani rosszullétem. Mikor úgy éreztem, hogy nem fog ma már többet visszatérni az érzés felálltam, lehúztam a wc-t és a mosdókagylóhoz léptem. Rátámaszkodtam a szélére és úgy néztem farkasszemet saját magammal. 

- Át kell hívni a lányokat. Itt az ő szakértelmükre lesz szükség - hoztam meg a döntést magamban, ezzel utasítva Elit, hogy azonnal tárcsázza is Perriet, Eleanort és Lint. 

Megengedtem a csapot és alá tettem a kezem. A hideg víz miatt először kirázott a hideg, mert testem fel volt hevülve, de végül már jól esett. Megmostam arcomat és fogat mostam, hogy ne lehessen érezni leheletemen az előző cselekedetemet. Végül megtöröltem a számat és már készültem kimenni a fürdőből, amikor megláttam a polcon Niall kedvenc karkötőjét. Itthon hagyta, pedig eddig soha nem vette le a kezéről, egyszer sem. Ujjaim közé kaptam a vékony gumit és megnéztem közelebbről. Még az egyik rajongótól kapta úgy 2 éve, de sajnos a lány beteg volt, így elhalálozott. Niall elmesélte, hogy azóta mindig nála van a darab és immár kabalaként hordja magával. Hiányzott szőke barátom, bármennyire is próbáltam leplezni a dolgot. Tudtam, hogy nehéz lesz az első időszak, de nem gondoltam, hogy ennyire le fog teríteni a lábamról az egész. Most mégis boldogan mosolygok, hiszen legalább egy valami itt maradt nálam belőle. Az a gyermek, mely belőle és belőlem származik. 

- Igen? - kaptam fel a telefonom, amikor megcsörrent. Tudtam, hogy a gondolataimban megjelent fiú hív, és találatom be is igazolódott. 

- Hogy vagy cukorborsó? - érdeklődött egy újabb hülye becenevet aggatva rám. Gyomrom összerándult, már hangjának hallatára is. 

- Cukorborsó? - vontam fel szemöldököm, de ezt ő nem hallhatta. Eli szemébe tekintettem, aki most lépett elém. Meg sem kellett szólalnom azonnal tudta, hogy kivel beszélek, így inkább magamra hagyott. 

- Tudom, megint egy hülyeségem - sóhajtott fel úgy, mintha megbántottam volna. 

- Ne csináld már, tudom, hogy nem haragudtál meg - kacagtam fel, velem együtt pedig ő is ugyanezt tette. - Hiányzol. Mikor jöttök Londonba? 

- Még 2 hét. Ennél előbb sajnos nem tudok elszabadulni - magyarázkodott, de aztán egy percre elhallgatott. Hallottam, hogy valakivel suttogva beszél, így inkább csak füleltem; végül pedig ismét hozzám szólva előállt egy jó ötlettel. - Viszont te ide jöhetnél hozzánk, Párizsba. Akár már ma indulhatnál, úgy több időt tudnánk együtt tölteni. 

- Benne vagyok; majd még csörgök a fejlemények ügyében - vigyorodtam el ismét és miután elköszöntünk bontottam a vonalat. 

Vérem felpezsdült ereimben, ahogy arra gondoltam, hogy akár már ma együtt bújhatunk össze az ágyban, hogy közös álomra hajtsuk fejünket. Azonnal eszembe jutott az is, hogy akár most is elmondhatom majd neki a nagy meglepetést, így mosolyogva rontottam be közös szobánkba, ahol már ott ültek a lányok. Mosolyom láttára ők is felvidultak, de nem értették, hogy miért nyúltam a bőröndömért. 

- Eleanor foglalsz nekem a legközelebbi Párizsi repülőre jegyet? - érdeklődtem barátnőmtől, akinek azonnal leesett a dolog és már ment is; míg a többiek továbbra is értetlenül kémleltek. - Megyek Niallhoz. 

Kijelentésemre mindenki ledöbbent, de utána boldogan segítettek pakolni miközben Perrie arról magyarázott, hogy mi a helyzet, ha még feltűnik nálam pár tünet és, hogy semmiképp ne ijedjek meg, mert ez teljesen természetesen. Előkészített pár tablettát, köztük egy hányás ellenit is, amiből azonnal bekaptam egyet, hogy ne legyen semmi probléma az úton. Egy idő után muszáj volt picit leülnöm pihenni, mert elfáradtam. Szomjas voltam, így lementem a konyhába, hogy készítsek valami italt, amit mindannyian el tudunk fogyasztani. 

- Te miért nem mész vele? - ütötte meg a fülem egy halk beszélgetés, mikor a szoba elé értem. Megbújtam a fal mellett és úgy vártam, hogy megtudjak valami fontosat. 

- Ez had legyen az ő hétvégéjük. Harry amúgy is megígérte, hogy kedden meglátogat, mert akkor kapnak egy szabadnapot. Ez nekem igazán nem probléma - magyarázkodott a húgom, majd egy a beszélgetésbe nem illő mondattal folytatta. - Winter, tudom, hogy itt vagy. 

Lebuktatott, így kifújtam a bent tartott levegőmet, majd előbukkantam. Eli mosolyogva nézett rám, Perrie pedig azonnal lerohanta a tálcán sorakozó poharak egyikét. Lin egy pillanatra felnézett a bőröndből, majd ő is csatlakozott a szomjas szőkéhez. Eleanor egy pillanat alatt termett mellettem bejelentve, hogy megvan a jegyem, miközben megfogta a maga poharát és leült az ágyra. Elinek odaadtam az övét, majd én is helyet foglaltam. Csend telepedett a szobára, de nem az a kínos fajta, hanem inkább a megnyugtató. 

- Biztos, hogy megbirkózol a repüléssel? - érdeklődött Lin, aki, mint mindig; most is túlaggódta a dolgokat. 

- Igen - biccentettem, majd felálltam és megragadva előhagyott ruhámat a fürdőbe vonultam. 

Tetszett, amit láttam a tükörben, meg voltam elégedve magammal és természetesen a lányok stílusával, ugyanis ők döntöttek ezek a darabok mellett. Hajamat oldalra fontam, feltettem egy halvány sminket és már készen is voltam. Megfogtam a karkötőt, amit Niall itthon hagyott és felcsúsztattam az én kezemre, hogy meglephessem vele. 

A lányok már lent vártak a kocsiban, így nekem csak be kellett ülnöm és már indultunk is a közeli reptérhez. Lassan távolodtunk a háztól, mely immár az én otthonom is, hiszen Niall ragaszkodott hozzá, hogy összeköltözzünk. Még aznap este felhozta a témát, amikor először találkoztam a szüleivel, és én boldogan mondtam igent ajánlatára. Másnap elugrottunk a cuccaimért, de kitört a balhé. Apa semmiképp sem akarta engedni, hogy megtegyem, amit gondoltam; nem értett egyet azzal a dologgal, hogy számomra az lesz a legjobb, ha ide költözöm. Végül valahogy sikerült kiharcolnunk, de az óta nem is voltam otthon, aminek csak az a hátránya, hogy nem látom anyát, és Elivel is csak ritkán tudunk találkozni: azokban a pillanatokban, amikor apa elengedi hozzám. Én lettem a család fekete báránya, apa pedig úgy táncoltatja anyát és a húgomat, ahogy az neki jól esik.

Az út gyorsan telt és erről csakis a fülemben üvöltő zene tehetett, mely teljesen kikapcsolt és elrepített egy másik helyre. A repülés nem volt vészes, még a mellettem ülő nő is kedvesen méregetett engem, pedig eddig mindenki arról mesélt nekem, hogy milyen pechje volt, mert egy számára unszimpatikus ember foglalt helyet mellette. Ezt a tényt megcáfolva szálltam le a gépről és miután megszereztem a bőröndömet kiléptem az épületből, hogy fogjak egy taxit. Legnagyobb meglepetésemre, megpillantottam a parkolóban egy fekete kocsit, mely olyannyira ismerős volt számomra, hogy kissé közelebb mentem hozzá. Amint a benne ülő illető látóterébe értem, kipattant a kocsiból és felém sietett. Meglepődtem; nem tudtam, hogy Niall tudja azt, hogy mikor száll le a gépem, de ezek szerint értesítette őt valaki a lányok közül.
- Szia - köszöntött mosolyogva, miközben megfogta mindkét kezem. Egy óvatos mozdulattal magához rántott és ajkát az enyémre tapasztva csókolt meg.
Hiányzott. Gyomrom beleremegett az érzésbe, könnyeim ki akartak csordulni, de visszatartottam őket. Szívem rég óta nem kalimpált ilyen gyorsan, lábaim megremegtek, és ezt ő is megérezte, így megemelt egy picit. Talpaim már nem érték a talajt; és, hogy még közelebb tudjam őt magamhoz, derekát körülfontam lábaimmal; és egy cseppet sem érdekelt, hogy egy egész reptér nézi végig a csókunkat. Óvatosan szőke hajába túrtam; szinte éreztem, ahogy ő is megremeg érintésem alatt. Mellkasunk összeszorult, egy kicsi lyuk sem tátongott közöttünk; én mégis sokkal közelebb akartam tudni magamhoz.
- Hiányoztál - suttogtam ajkaira, amikor elváltunk.
- Te is nekem - mosolyodott el, majd még egy puszit nyomott arcomra és letett a földre.
Tengerkék szemei csillogtak az örömtől, ahogy összekulcsolta ujjainkat és megragadva a bőröndöm a kocsihoz sétáltunk. Boldog mosoly játszott ajkaimon, és körbenézve észrevettem, hogy páran a taxira várva szintén vigyorogva nézték végig a jelenetet, ahogy köszöntöttük egymást.
- Jól utaztál? - érdeklődött Niall, miközben betette a poggyászom a csomagtartóba.
- Igen, egész kellemes volt. A fiúkat hol hagytad?
- A hotelban várják, hogy megérkezz. Mikor Lou meghallotta, hogy jössz azonnal bepörgött, olyannyira, hogy Paul azt hitte; túl sok energiaitalt ivott.
Nevetve hátradőltem az ülésen, és sóhajtottam egy mélyet. A kocsiban barátom illata terjengett, ami ismét remegésre késztette testemet. Lehunyt szemmel szívtam magamba a finom aromát. Niall végigsimított arcomon, és lopott még egy csókot mielőtt beindította volna az autót. Meséltem neki pár dolgot, de a legfontosabb hírt tartogattam még egy kicsit, hogy majd a megfelelő helyzetben adhassam tudtára. Kezemet ennek ellenére hasamon pihentettem, mely egy idő után feltűnt neki.
- Csak fáj a hasam - mosolyogtam rá bíztatóan, belül pedig reménykedtem abban, hogy elhiszi azt, amit mondok.
- A hotelben lepihenhetsz egy kicsit, ha pedig kell, akkor még gyógyszerért is elmehetek. A lényeg, hogy jobban legyél - kezdett azonnal aggodalmaskodni, én pedig halkan kuncogva figyeltem arcát, amint mosolygósból komolyra vált.
- Ne aggódj, csak egy sima hasfájás. Nem lesz belőle nagyobb probléma!
Hiába jártam már annyiszor Párizsban, és töltöttem itt nyarakat; a város még mindig lenyűgözött. Úgy éreztem magam, mint a turista, aki először érkezik ide; köztünk csupán annyi volt a különbség, hogy én tudtam, mi merre van, és már nem tévedtem el a nagyvárosban. Befordultunk egy parkolóba, ahol Niall megállította az autót, de nem volt akkora szerencsénk, hogy simán bejussunk a hotelbe. Fényképészek és rajongók támadtak meg minket. Voltak legalább ötvenen, ha nem többen; és mindenki rólam kérdezőskösött. Niall karjai szorosan fonódtak körém, miközben lassan megpróbáltunk áttörni a tömegen. Hamarosan utat engedtek nekünk, amit a megjelenő biztonsági őröknek köszönhettünk.
- Jól vagytok? - érdeklődtek a többiek rémülten, és látszott rajtuk, hogy most érkezhettek meg ide az aulába. Mosolyogva bólintottam és Niallre néztem, aki idegesen káromkodott. Homloka ráncba szaladt, miközben átölelte a derekamat és próbált a többiekre figyelni, kiknek arcán megbújt egy óvatos mosoly.
- Milyen volt az út? - érdeklődött Zayn, miközben a lifthez sétáltunk, hogy végre kényelembe helyezhessük magunkat. Az egyik testőr hozta utánunk a bőröndömet, mert nekünk már nem volt időnk arra, hogy kiszabadítsuk a csomagtartóból.
- Klassz volt - mosolyogtam fekete hajú barátomra, miközben próbáltam odafigyelni Niall és Liam beszélgetésére. Elvileg valaki a távolléte alatt hívta őt, de azt nem adták a tudtomra, hogy kiről lehetett szó. Zavartan félrepillantottam, a zárt felvonót csak kettejük halk suttogása töltötte be.
Végignéztem a többieken és elég fáradtnak tűntek, szemeik majdnem leragadtak, így úgy éreztem magam, mint a gonosz mumus, aki nem hagyja őket pihenni. Louis kedvesen mosolygott rám és kacsintott egyet. Az idő alatt amióta elmentek, rendszeresen beszéltünk. Szinte minden fontosabb történést tőle tudtam meg, és olyan videókat is küldött számomra, melyeken jókat derültem, a lányokkal együtt. Úgy éreztem hálával tartozom neki ezért, hiszen ha ő nincs, talán magamba fordultam volna hiányukban. Amióta elmentek elveszettnek éreztem magam, hiszen még az egyetemre sem vettek vissza. Perrie és a lányok ugyan sokat látogattak, és legtöbbször még a piciket is hozták, de az nem volt ugyanaz, mint, mikor az egész csapat együtt volt.
Amint kinyílt az ajtó egy hatalmas szoba terült szemem elé, ami teljesen olyan volt, mint egy nappali. Középen egy kanapé állt fotelokkal és előtte egy hatalmas tévével; míg oldalt, a fal mellett könyvespolcok és szekrények foglaltak helyet. Találtam még legalább négy ajtót, melyekről azonnal tudtam, hogy különböző lakosztályokba visznek, de így is túl nagynak gondoltam a teret ahhoz, hogy a fiúk egyedül lakjanak itt.
- Na, mit szólsz? - érdeklődött Lou, átkarolva a vállam.
- Hatalmas - motyogtam, még mindig teljesen elalélva. Soha nem láttam még ilyen gyönyörű helyet; pedig a fiúk házai sem voltak semmik. - Csak ti laktok itt? Az egész emelet a tiétek?
- Igen. Ez jár a hírnévvel - terült el a kanapén Harry, és egy gombnyomással bekapcsolta a tévét. A szobában a Spongyabob főcímdala hangzott fel, melyet azonnal 3 másik hang kezdett szintén énekelni. Louis és Zayn is csatlakozott Harryhez, így végignézhettem, amint újra gyermekké váltak.
- Azt hiszem, megkeresem Niallt - közöltem velük nevetve, de reakciójuk csak egy pisszegés és csúnya tekintet volt, ugyanis elkezdődött a rajzfilm és miattam nem hallották azt, amit beszéltek.
Körbenéztem, és megláttam, hogy az egyik ajtó nyitva van, így azonnal arra kezdtem indulni. Beléptem a kicsit kisebb szobába, melynek közepén egy franciaágy volt, a sarokban pedig Liam és Niall ült egy piros kanapén, miközben elég komoly dolgokról beszélgettek, legalábbis arcuk ezt árulta el számomra.
- Nem zavarok? - érdeklődtem halkan. A két fiú összerezzent hangom hallatán és miután egymásra néztek, elmosolyodtak.
- Soha nem zavarsz - válaszolt Niall és magához intett, majd ölébe ültetett.
- Gondolom, sok megbeszélni valótok van, szóval én megyek is - állt fel Liam és távozott a szobából.
Niall elfeküdt a kanapén, és mivel még mindig a kezében tartott, én is ugyanígy tettem. Összebújtunk a szűk helyen, de számunkra ez tökéletesen megfelelt. Mellkasába temettem a fejem és úgy szívtam be kellemes illatát. Karjait szorosan körém fonva tartott, miközben apró puszikkal halmozott el. El sem tudtam képzelni ennél kellemesebb érzést, szinte a fellegekben jártam, és bíztam benne, hogy ő is így van ezzel. Egy pillanatra felnéztem kék szemeibe, mire lehajolt és megcsókolt. Ajka szorosan tapadt az enyémre, nem győztünk betelni egymással. De, hát hogyan is lenne ez másképp a szerelmeseknél?!